A közleményből az is kiderült, hogy a búcsúztatót 2026. március 6-án, 11 órakor tartják a Dunakeszi Városi Temetőben. A család és a hozzátartozók azt kérik: részvétnyilvánítás helyett egyetlen szál fehér virággal emlékezzen rá mindenki, aki ismerte és szerette őt. Ebben a mondatban benne van minden: a fájdalom, a méltóság, és az a nagyon emberi vágy, hogy a búcsú ne legyen hangos, ne legyen teátrális – csak őszinte.
„Most ő megy előre egy kicsit” – a család mosolyt kér, nem könnyeket
A bejegyzés talán legmeghatóbb része nem is az, hogy közli a tényt, hanem ahogyan emlékezni kér. Nem csendet, nem feszengős pillanatokat, hanem zenét, nevetést, és azt a bizonyos, ismerős könnyedséget, ami Szunyi Zsoltra annyira jellemző volt.
„Most ő megy előre egy kicsit. De maradjon ez most is olyan, amilyen ő volt. Inkább mosolyogjatok egyet – tudjátok, sosem volt a nagy drámák híve” – áll a sorokban. És folytatják is: ha rá gondolunk, ne a csend jusson eszünkbe, hanem „egy jó zene, egy nevetés”, „egy vetődés a kapuban”, meg az a mondat, ami szinte mottóként marad utána: „Csak a Boogie, meg a nyugi.”
Van valami különös ereje annak, amikor egy gyászbejegyzés nem a sötétséget nagyítja fel, hanem a fényt próbálja megőrizni. Mintha a család pontosan tudná: a legnagyobb tisztelet most az, ha nem összeroppanunk a hiánytól, hanem megpróbáljuk úgy őrizni a jelenlétét, ahogyan ő is élt – könnyebben, emberségesen, mosolyban oldva a feszültséget.
A tévénézőknek nem „csak egy szereplő” volt
Szunyi Zsolt az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplőjeként vált ismertté, és a hírek szerint a „Szúnyog” karakterével sokak emlékezetébe beégett – nem feltétlenül azért, mert hangosabb volt bárkinél, hanem mert volt benne valami szerethetően emberi. A nézők sokszor épp az ilyen figurákhoz kötődnek a legjobban: akik nem akarnak mindenáron többnek látszani, mégis meg tudnak villantani egy gesztust, egy mondatot, egy pillanatot, amit később is magunkkal viszünk.
A közösségi oldalon megjelent búcsúsorok is ezt a képet erősítik: nem „hőst” rajzolnak belőle, hanem egy olyan embert, akinek a társaságában volt ritmus. Akihez a zene, a nevetés, a laza félmondatok tartoztak. Aki nem a drámákat kereste – inkább elsimította őket.
És ilyenkor, amikor egy ismert arc távozik, valahogy mindenki ugyanarra gondol: mennyire törékeny az, amit természetesnek veszünk. Egy sorozat epizódjai pörögnek tovább a streamingben, jelenetek visszanézhetők, képkockák megmaradnak – de az ember, aki mögötte volt, egyszer csak hiány lesz. A hiány pedig mindig csendesebb, mint gondolnánk.
A búcsú üzenete talán mindannyiunknak szól
A család szerint „az emlékek és a közös pillanatok most többet jelentenek minden kimondott szónál”. Ez az a mondat, amit az ember nem tud csak úgy átfutni. Mert tényleg így van: egy idő után már nem a részletek számítanak, nem a pontos magyarázatok, hanem az, hogy mi marad bennünk valakiből. Egy mosoly. Egy zene. Egy belső poén. Egy mondat, amit bárhol meghallunk, és azonnal ő jut eszünkbe.
A fehér virág kérése is ezt a letisztultságot hordozza. Nem kell nagy gesztus. Nem kell „szerepelni” a gyászban. Elég egy szál. Elég egy gondolat. Elég az, hogy aki ott lesz, tényleg azért legyen ott, mert fontos volt neki.
Közben az Éjjel-nappal Budapest egy másik ismert arcáról is érkezett hír
A sorozat korábbi szereplői időről időre újra a címlapokra kerülnek – van, amikor öröm miatt, van, amikor fájdalom miatt. Az Origo korábban arról írt, hogy az egykori sorozatsztár Kovács Dórát eljegyezték: már több mint három éve él boldog kapcsolatban nála 14 évvel idősebb párjával, Lászlóval, akit a barátain keresztül ismert meg. A férfi civil, és az előző kapcsolatából egy fia született.
Ez a kontraszt most különösen erős: ugyanabból a világból érkeznek hírek életről, új kezdetekről – és közben egy búcsú is itt marad velünk. Talán ezért is annyira nehéz feldolgozni: mert az élet nem áll meg, mégis vannak pillanatok, amikor egy név, egy arc, egy mondat hirtelen sokkal többet jelent.
Szunyi Zsoltot pedig – ahogy a család kéri – talán tényleg nem csenddel érdemes elengedni. Hanem egy jó zenével. Egy mosollyal. És azzal az egyszerű, ismerős mondattal, ami most már emlék: „Csak a Boogie, meg a nyugi.”
