Esztergályos Cecília, a Nemzet Színésze-díjas művésznő és az Újszínház örökös tagja, a BEST podcast vendégeként mesélt életéről, pályafutásáról és arról a különleges életfilozófiáról, amely évtizedek óta meghatározza őt. A beszélgetésben szó esett a színház iránti szenvedélyéről, a munkához való viszonyáról, valamint arról is, hogyan készül tudatosan az elmúlás elfogadására.
„Imádok dolgozni, imádok élni – de tisztában vagyok vele, ennek egyszer vége lesz”
Esztergályos Cecília 11 éve az Újszínház társulatának tagja, és jelenleg hat darabban is játszik. Mint mondja, a színészet számára sosem csupán foglalkozás volt, hanem maga az élet lényege:
„Tizenegy éve vagyok az Újszínház tagja. Hat darabban játszom, most lettem a teátrum örökös tagja, ami nagy megtiszteltetés. Imádok dolgozni, imádok élni, bár tisztában vagyok vele, ennek egyszer vége lesz…” – vallotta be a színésznő a műsorban.
A közönség szeretete és a színház légköre tartja fiatalon, mégis tudja, hogy az élet véges, és ezt nem félelemmel, hanem elfogadással szemléli.
„Az elmúlt húsz évben sok barátomat elveszítettem”
A művésznő arról is beszélt, hogy az utóbbi évtizedek során több közeli barátját, pályatársát és szerettét veszítette el. A halál közelsége megtanította őt arra, hogy az élet minden pillanatát meg kell élni – de közben felkészülni a búcsúra is szükséges.
„Az elmúlt húsz évben sok ismerősöm, kollégám halt meg. Idősek, fiatalok egyaránt. Muszáj az elmúlásra is gondolni, az én koromban már bármi megtörténhet.”
E gondolat nem szomorúságot, hanem bölcs belenyugvást tükröz. Esztergályos Cecília szerint az ember akkor tud békében élni, ha nem tagadja az elmúlást, hanem felkészülten, méltósággal fogadja azt.
Már megvették férjével a sírhelyüket
A beszélgetés egyik legmeghatóbb része az volt, amikor a színésznő elárulta: férjével közösen már évekkel ezelőtt megvásárolták a sírhelyüket, és minden részletet előre elrendeztek.
„A férjemmel megvettük a sírhelyünket is. A szüleimnek 1940-ben a Bazilikában volt az esküvőjük, ott is vannak eltemetve, ahogyan majd mi is, így a közelükben lehetek. A kolumbáriumban már rávésettem a fedőkőre a nevünket, a születési évünket, a halálunk éve majd rákerül.”
Szavai egyszerre meghökkentőek és megindítóak. Esztergályos Cecília számára a halál nem félelmetes, hanem természetes folytatása az életnek – sőt, gondoskodás a szeretteiről, hogy egyszer majd ne terhelje őket a döntés és a szervezés felelőssége.
Megtervezte a saját búcsúztatóját is
A művésznő nemcsak a sírhelyről gondoskodott, hanem a saját búcsúztatóját is részben megtervezte.
Két olyan verset választott, amelyek szerinte méltón kifejezik az élethez és az elmúláshoz fűződő érzéseit.
„A búcsúztatómat is részben kitaláltam, két verset felmondtam: Tóth Árpád Láng és Ady Endre Köszönöm, köszönöm, köszönöm című verseit. Szerintem szép lesz a búcsúztatóm… eljön majd?” – tette fel a kérdést a podcast háziasszonyának, Kun Zsuzsának.
A művésznő ezzel nem tragédiát, hanem életigenlést közvetített. A versek üzenetei a hála, a szeretet és az elfogadás köré épülnek – olyan értékek, amelyek végigkísérték pályáját és magánéletét is.
„Nem a haláltól félek, hanem attól, hogy egyszer nem lesz, akinek elmondhatom, amit gondolok”
Esztergályos Cecília többször is hangsúlyozta, hogy a halál nem félelemforrás számára, sokkal inkább életfilozófiai kérdés.
A színésznő szerint az igazi veszteség nem a fizikai elmúlás, hanem az, amikor az ember egyedül marad a gondolataival, és már nincs, akivel megoszthatná őket.
„Nem a haláltól félek, hanem attól, hogy egyszer nem lesz, akinek elmondhatom, amit gondolok, amit érzek. Az ember addig él igazán, amíg van kinek beszélnie.”
Ez a gondolat mélyen emberi, és sokakat megérintett: a szeretet, az emberi kapcsolatok és az élet iránti hálát hangsúlyozza – azt, ami Esztergályos Cecília egész pályáját jellemzi.
Az Újszínház örökös tagjaként ma is aktívan játszik
A 81 éves színésznő fáradhatatlanul dolgozik, több darabban is láthatja a közönség.
A színpad számára nemcsak munka, hanem létezési forma, amely nélkül elképzelhetetlennek tartja az életét.
„A színház ad nekem erőt. Ha játszom, akkor élek igazán. Ott vagyok a legőszintébb, ott tudok adni magamból mindent, amit az életben megtanultam.”
Művészetét az alázat, az őszinteség és a közönség iránti tisztelet jellemzi.
Nem véletlen, hogy az Újszínház örökös tagsága egy életmű elismerése is – egy olyan pályáé, amely több mint hat évtizede formálja a magyar kulturális életet.
Esztergályos Cecília életszemlélete: elfogadás és hála
A beszélgetés végén a művésznő arról beszélt, hogy nem akar semmit megbánni, és hisz abban, hogy minden életszakasznak megvan a maga szépsége.
Nem fél az elmúlástól, inkább teljes szívvel igyekszik megélni minden napot:
„Nem várok semmit, csak örülök annak, ami még van. Hálás vagyok, hogy dolgozhatok, hogy szerethetek, és hogy vannak, akik még kíváncsiak rám.”
Ezzel a bölcs, derűs hozzáállással példát mutat nemcsak a kollégáinak, hanem mindenkinek, aki valaha is tartott az idő múlásától.
Egy élet a színpadon – és azon túl
Esztergályos Cecília mindig is különleges személyiség volt: egyszerre bohém, mélyen érző és rendkívül tudatos.
Az élethez és a halálhoz való viszonya talán abban rejlik, hogy a színpadon tanulta meg: minden pillanat egyszeri és megismételhetetlen.
Miközben továbbra is játszik, próbál, utazik és alkot, már felkészülten, békével tekint előre – mert ahogy ő mondja:
„A színház és az élet egyaránt előadás. Csak az a kérdés, hogyan játsszuk el.”
– írja a https://story.hu/napi-friss/2025/10/06/esztergalyos-cecilia-temetes-vers-bucsu-best-podcast/
