Kezdőlap Egyéb Brutálisan összeverték Hajdú Pétert egy férfi wc-ben

Brutálisan összeverték Hajdú Pétert egy férfi wc-ben

A bántalmazó pedagógus sírva könyörgött a tévés anyjának, hogy az ne jelentse fel. A tévést brutálisan ütlegelő tanárt azóta többször is büntették, a médiasztár a mai napig várja a bocsánatkérést.

 

Döbbenetes gyerekkori titkáról rántotta le a leplet Hajdú Péter. A tévés sokkoló kijelentést tett a PartizánPop című műsorban: általános iskolás korában a WC-ben összeverte egy tanár. A felháborító eset egy balatonlellei úttörőtáborban történt, Hajdú pedig alig volt tízéves. A legelképesztőbb pedig az, hogy az oktató, aki „megfenyítette”, azóta is tanít egy általános iskolában, sőt, a városától komoly elismerést is kapott a gyerekekért végzett munkájáért.

Megnősül Hajdú Péter: már megvan az időpont, így áll az esküvő szervezése

– Egy nyári táborban történt, ahol akkor voltam először és utoljára. Focifanatikus voltam, és jól is fociztam. Az egyik testnevelő tanárunk, aki a mi iskolánkban tanított, de nem engem, volt a bíró az egyik mérkőzésen. Ellenünk fújt, ami miatt persze, gyerekek lévén, elkezdtünk neki beszólogatni, hogy hülye bíró és hasonlók – kezdett bele a megdöbbentő történetbe a hétfőn este nyilvánosságra kerülő Partizán Pop című műsor felvételén Hajdú Péter, aki ezek után sokkoló részleteket árult el.



Kilenc-tíz éves lehettem és persze, nekem volt a legnagyobb szám, engem érintett a legérzékenyebben, hogy elveszítettük a döntőt. Aztán ahogy mentünk be, ez a tanár kirántott a sorból, bevitt a férfi wc-be, majd összevissza vert, de annyira, hogy bepisiltem

– sóhajtott Hajdú Péter, aki a táborból hazaérve azonnal elmesélte az édesanyjának a történteket.

– Emlékszem, írtam egy képeslapot anyukámnak, hogy jöjjön értem, mert itt verik a gyerekeket, de mire az megérkezett, vége lett a tábornak – idézte fel lapunknak a megrázó történet folytatását a tévés.

– Aztán persze, elmeséltem neki, mi történt. Ő egy igazi anyatigris volt, így felmentünk a tesitanár lakására, hogy számon kérje. A tanár először próbálta kisebbíteni a tettét, hogy én túldramatizálom, mert ez csak egy atyai pofon volt, és ha valóban annyira megvert volna, nem így néznék ki.

Aztán amikor anyukám azzal kezdett fenyegetőzni, hogy feljelentést tesz, akkor ő és a felesége is szinte sírva könyörögtek, hogy ne tegye, mert akkor mi lesz vele és a családjával, a gyerekeivel.



Hajdú Péter azt is hozzátette: az említett tanár, akit azóta többször is kitüntettek, soha nem kért bocsánatot tőle.

– Én csak abban bízom, hogy nem csinált soha többé ilyesmit, és az esetemben is csak valami nehézség, lelki probléma vagy hasonló volt a magyarázata a tettének. Bár szerintem nem igazán lehet mivel megmagyarázni egy ilyen cselekedetet. Azt gondolom azonban, hogy sosem késő bocsánatot kérni… én azóta is várok erre – vallotta be a műsorvezető, aki bízik abban, hogy az említett tanár valóban rászolgált az azóta kapott kitüntetéseire.

Forrás:blikk.hu

loading...