A Republic zenekar 35 éves jubileuma eredetileg a felhőtlen ünneplésről szólt volna: teltházas koncertekről, közös éneklésről, régi slágerek újjászületéséről és az „Indul a mandula” ikonikus album újrakiadásáról. Mégis, erre a különleges évfordulóra fájdalmas árnyék vetül. Az együttes elveszítette egyik legkedvesebb munkatársát, Kiss Gyula Zsoltot, akit mindenki csak „Gyuszi bácsiként” ismert. Hiánya nemcsak a színfalak mögött érződik, hanem a zenekar teljes történetében, a rajongók emlékeiben és minden közösen megtett kilométerben – írja az nlc.hu
Gyászol a Republic – egy pótolhatatlan ember távozása
A 59 éves korában elhunyt Kiss Gyula Zsolt hosszú éveken át a Republic technikai stábjának oszlopos tagja és sofőrje volt. A „technikai stábtag” kifejezés azonban alig adja vissza azt, milyen szerepet töltött be valójában a csapat életében. Nem csupán a logisztikáért felelt, hanem az egész zenekari gépezet egyik lelke volt. Ő volt az, aki hajnalban elsőként indult, késő este utolsóként ért haza, aki csendben, háttérben dolgozva vigyázott arra, hogy minden és mindenki időben a helyére kerüljön.
A zenekar számára nem egyszerű kolléga, hanem barát, bizalmas és egyfajta „zenekari családtag” volt. A mindennapokban rá lehetett támaszkodni, akár gyakorlati, akár emberi dolgokról volt szó. Jelenléte természetes volt, mintha a Republic történetéhez hozzátartozott volna, ugyanúgy, mint a dalok vagy a koncertek.
Boros Csaba megrendült szavai – így emlékeznek Gyuszi bácsira
A frontember, Boros Csaba különösen megható szavakkal idézte fel, milyen volt együtt dolgozni vele. Elmondása szerint Gyuszi bácsi azok közé tartozott, akiknek a jelenléte már önmagában megnyugtató volt. A színpad mögött mindig ugyanazzal a csillogással a szemében várta a zenekart, és ebből a csillogásból érezni lehetett, milyen büszke arra, hogy ott lehet velük, részese lehet a történetüknek.
Boros felidézte, hogy úgy ismerte az utakat, mint senki más. Ha elindultak valahova, minden kanyar, minden lehajtó, minden rejtett parkoló ismerős volt számára. Ez a gyakorlatias tudás azonban csak az egyik oldala volt annak, amit adott. A másik az a csendes, de nagyon is jelen lévő odafigyelés, ahogyan a csapat hangulatát figyelte, ahogyan tudta, mikor kell egy poén, egy biztató mondat, mikor elég egy vállveregetés. A zenekar tisztában volt azzal, hogy egészségügyi problémákkal küzd, de a tragédia hirtelen bekövetkezése így is mélyen megrendített mindenkit. Boros Csaba úgy fogalmazott: a szívükbe zárták, és soha nem fogják elfelejteni a legendás Gyuszi bácsit.
A háttér, amely nélkül nincs koncert – mit jelentett ő a zenekarnak?
Egy zenekar sikere kívülről sokszor csak a reflektorfényben álló tagokról szól. A közönség a színpadon látja az arcokat, hallja a dalokat, érzi az energiát. De mindaz, ami a koncert előtt, után és a turnék közben történik, döntően a háttérembereken múlik. A technikusokon, a szervezőkön, a sofőrökön, azokon, akik csendben, láthatatlanul dolgoznak minden buli előtt és után.
Gyuszi bácsi tipikusan az a figura volt, aki a háttérben maradt, mégis mindenki tudta: nélküle sokkal nehezebb lenne. Ő vitte a zenekart városról városra, faluról városba, országokon át. Ő ült a volánnál akkor is, amikor más már fáradt, amikor hosszú volt az éjszaka, későn ért véget a koncert, mégis menni kellett tovább. Az ilyen ember jelenti a valódi biztonsági hálót. Ha ő ott van, az ember tudja: jó kezekben van az út, jó kezekben van a technika, jó kezekben van az egész csapat.
A hosszú évek alatt kialakul egy sajátos kötelék: a sok közös út, a számtalan éjszakai hazaindulás, a fáradt nevetések a benzinkútnál, az eltévedt navigáció helyett a rutinból megtalált kerülőút mind-mind olyan közös emlékké válik, amely összeforrasztja az embereket. Egy idő után már nem is gondolnak rá, hogy ez mennyire pótolhatatlan – csak akkor, amikor egyszer hirtelen eltűnik.
Jubileum fájdalommal – a 35 év ünnepe más fényt kap
A Republic 35. születésnapja mérföldkő. Ennyi idő után egy zenekar története már nemcsak dalokról és lemezekről szól, hanem generációkról, közös élményekről, legendává érő pillanatokról. Az „Indul a Mandula” újrakiadása is egyfajta tisztelgés mindazok előtt, akik az együttes pályáját végigkövették.
Gyuszi bácsi halála ebben az ünnepi évben különösen fájdalmas, mert ráébreszt arra, hogy egy ilyen hosszú történetben nem csak a zenészek nevei fontosak. Mögöttük alakult ki az a „család”, amelybe ő is beletartozott. Az évforduló így egyszerre a hála és a gyász időszaka. A zenekar a színpadon ünnepel, ugyanakkor belül egy közeli barát elvesztését hordozza.
Ez a kettősség kíséri végig az idei évet: miközben a rajongók együtt éneklik a régi slágereket, a zenekar tagjai valahol legbelül tudják, hogy valaki, aki eddig minden alkalommal velük tartott, most már csak emlékként van jelen.
A rajongók gyásza – egy ismerős arc a színfalak mögött
A hosszú évek során a Republic törzsközönsége nemcsak a zenészeket, hanem a stábot is „megtanulta arcról”. Aki rendszeresen jár koncertekre, az idővel megjegyzi, ki mozog a háttérben, ki viszi a hangszert, ki áll a busz mellett, ki az, aki mindig ott van a színpad mögött. Gyuszi bácsi ezek közé az ismerős arcok közé tartozott. Sok rajongó számára ő volt az a mosoly, az a biccentés, az a halk köszönés, aki nélkül valahogy nem volt ugyanaz a koncert hangulata.
Most ők is gyászolnak. Még ha nem is ismerték név szerint, látták őt, hozzászoktak a jelenlétéhez, és most, hogy elment, a hiányát ők is érzik. Egy zenekar közössége ugyanis nem áll meg a színpad szélénél: beletartozik a stáb, a hangtechnikus, a sofőr, a szervező, és beletartozik a közönség is. Amikor ebből a körből valaki távozik, az az egész közösségre hat.
A háttéremberek csendes hősei
Kiss Gyula Zsolt története sokak számára rávilágít arra is, mennyire fontosak azok az emberek, akik sosem kérnek reflektorfényt, mégis nélkülözhetetlenek. Minden koncert, minden turné és minden siker mögött ott állnak azok, akikről ritkán szól cikk, akiket ritkán említenek interjúkban, de akik nélkül a színpad kiürülne.
Gyuszi bácsi ezeknek a csendes hősöknek volt egyik jellegzetes alakja. Legendás sofőrként emlegették, de valójában sokkal több volt ennél: híd a zenekar és az utak világa között, biztos pont a bizonytalan éjszakai utakon, ember, aki mosolyával és jelenlétével mindig adott valamit a többieknek. Halála arra is emlékeztet, hogy érdemes nagyobb figyelmet fordítani azokra az emberekre, akik ugyan nem a rivaldafényben állnak, de ugyanolyan fontos részei egy közösségnek, mint akik a színpad közepén állnak.
Búcsú egy legendás „sofőrtől”
A Republic zenekar számára Kiss Gyula Zsolt elvesztése pótolhatatlan. Nem csak egy pozíció maradt betöltetlen, hanem egy személyiség, egy hang, egy tekintet, egy mosoly, aki nem tér vissza többé. A zenekar szavai szerint a szívükbe zárták őt, és ez az a hely, ahonnan már senki nem veheti ki.
A 35 éves jubileum így nemcsak az elmúlt évtizedek sikereinek ünnepe, hanem egyben főhajtás is mindazok előtt, akik velük együtt építették fel ezt a történetet – köztük Gyuszi bácsi előtt is. A dalok szólnak tovább, a koncertek nem állnak meg, de mostantól minden egyes megtett kilométer, minden új állomás, minden induló turné emlékeztetni fog arra, hogy volt egyszer egy sofőr, aki úgy ismerte az utakat, mint senki más, és aki örökre a Republic-család része marad.
Nyugodjék békében, Gyuszi bácsi.
