Kezdőlap EGÉSZSÉG Ez a nő állandóan fáradt volt, majd amikor megérkeztek felújítani a fürdőszobát...

Ez a nő állandóan fáradt volt, majd amikor megérkeztek felújítani a fürdőszobát rájöttek mi betegíti meg egyre jobban őt!

Hirdetés

Előfordul, hogy az orvostudomány feltartja a kezét egyes egészségügyi problémák előtt, ugyanis számtalan vizsgálat és teszt segítségével sem képes diagnózist felállítani bizonyos tünetekre. 

Ezen a kellemetlen tortúrán kellett keresztülmennie a 41 éves Kati Wilson-nak is, aki egy rejtélyes betegség áldozata volt, amelyet az orvosok sem voltak képesek feltárni 10 hosszú éven keresztül.

Hirdetés

A fájdalmas felismerés

Semmilyen kézzel fogható oka nem volta annak, miért romlott folyamatosan Kati fizikai állapota. Az orvosok nem tudtak diagnózist felállítani. Egy ponton Kati annyira legyengült, hogy már jártányi ereje sem volt és a napja jelentős részét alvással töltötte. A bizonytalanság ugyanakkor aggodalommal töltötte el és depresszióssá vált.

Egy nap azonban megérkezett a megoldás a problémáira. A csavar a történetben az, hogy ehhez semmilyen fejlett orvostudományi vizsgálat vagy teszt sem volt szükséges. A megmentők egy koszos teherautóval érkeztek Kati-hoz.

Azért jöttek, mert Kati szerette volna teljes körűen felújíttatni a fürdőszobáját, hogy legyen egy kellemes menedéke, ahová el tud vonulni relaxálni.

A két férfi, akik a feladatot elvállalták, felmérték a fürdőszoba állapotát. A régi fűtőtestet is megvizsgálták és úgy döntöttek, hogy ideje lecserélni. Ekkor fedeztek fel valami megdöbbentőt.

A gázos hősugárzót 10 évvel azelőtt nem megfelelően szerelték be és a tartálya kis mennyiségben, folyamatosan mérgező gázt engedett ki a helyiségbe, amely az egész lakásban szétterjedt.

Kati előtt az események és az információ ismeretében összeállt a kép. 10 év után először végre megértette, hogy mi volt az oka a szűnni nem akaró tüneteinek. Ez idő alatt végig mérgező CO (szén-monoxid) gázt lélegzett be.

Miután lecserélték a fűtőtestet és kiküszöbölték a hibát, Kati kezdte egyre jobban érezni magát, végre visszatért a régi életereje.

Szén-monoxid veszély

A szén-monoxid egy olyan színtelen, szagtalan gáz, amely képes elfoglalni a vörösvérsejteken az oxigén helyét, így nagy mennyiségben belélegezve fulladásos halált okoz.

Kati esetében egy krónikus állapot alakult ki, mivel a kis mennyiségű gáz folyamatosan gyengítette őt. A szervezete hozzájutott ugyan oxigénhez, de az nem volt elegendő az egészséges működéshez.

Milyen tünetekkel jár a CO mérgezés?

  • Fejfájás
  • Hányinger
  • Fáradtság
  • Szédülés

A megelőzés rettenetesen fontos, így mindenképpen érdemes gázzal működő fűtőtestek, berendezések esetén szén-monoxid érzékelőt beszereltetni, amely azonnal jelez, ha kritikus határérték fölé emelkedne a szintje a légkörben.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Hirdetés

Kövess minket a Google Hírek-ben is!