Kezdőlap OTTHON LAKBERENDEZÉS Elege lett a kis teraszból, ezért úgy döntött feldobja! Fantasztikus, amit csinált!

Elege lett a kis teraszból, ezért úgy döntött feldobja! Fantasztikus, amit csinált!

Hirdetés

Biztosan mindenkinek ismerős az a probléma, hogy kevés hely van a lakásban, vagy az erkélyen. Akinek nagy a lakása, vagy terasza vagy az udvara, az igazán hálás lehet, mert nagyon kényelmetlen ez a helyzet, főként amikor vendégek érkeznek. Ilyenkor mintha még kisebb lenne.

 

Hirdetés

Ebben a cikkben mutatunk egy leleményes embert, akinek sikerült néhány négyzetmétert igazi oázissá változtatni. Amikor megláttuk, azonnal mi is szerettünk volna egy saját mini paradicsomot!

A tornác nem vot csúnya, de senkinek nem akadt meg a szeme rajta.

t1

Konkrétan néhány négyzetméter volt az egész, már egy asztal és egy széktől is zsúfoltnak tűnt.

t2-1

Ezért úgy döntött, hogy egy szoftver segítségével megtervez egy sarokülőt.

t3-1



Amint nekilátott a munkálatnak, a kutya is felügyelte a munkálatok menetét. Kíváncsi volt, vajon mi történik itt?

t4-1

Elsősorban ülőhelyre volt szükség, ahol délután relaxálni lehet.

t5-1

Ezen a képen már világosabban látszik, hogy mi lesz belőle.

t6-1

Közben még néhány dekorációs elemre szükség volt, ezért elment és bevásárolt.

t7-1

Ezután egy olyan szerkezetet épített, ami a családtagokat is meglepte.

t8-1



A drága kerti tó fólia helyet egy darab ponyvát használt fel. Igen, a sarokban egy kis csobogó lesz.

t9-1

A legalsó szinten egy kis medencét épített, ami ha belegondolunk egy óriási ötlet, amit senki nem várna el egy terasztól.

t10

De ez még semmi: egy kerti vödör és egy öntözőt is felhasznált hogy a víz csobogni tudjon. Természetesen szükség volt egy kis teljesítményű forgató pompára is, de ez nagyon kevés áramot fogyaszt.

t11

Végül megkoronázta az egészet virágládákkal, zöld növényekkel.

t12



Már minden a helyén van, le van festve az egész… nagyon barátságos lett.

t13

Ez a terasz eddig egy idegesítő hely volt, mert semmi hely nem volt, most pedig nem akar senki elmenni innen.

t14

Csak egy egyszerű ötlet és mennyivel szebb lett a környezet. Talán téged is megihlet és a készíteni fogsz egy mini-paradicsomot. Ha tetszett akkor oszd meg barátaiddal is!

Forrás:buzzblog.eu

Hirdetés