Kezdőlap AKTUÁLIS Baleset érte a férjét, szomorú hírt jelentett be Liptai Claudia

Baleset érte a férjét, szomorú hírt jelentett be Liptai Claudia

Hirdetés

Mozgalmasan telt a nyaralás Liptai Claudia és Pataki Ádám számára, akik minden évben Görögországban pihenik ki az év fáradalmait. Ezúttal azonban egy baleset beárnyékolta a kikapcsolódásukat.

 

Hirdetés

„A nyaralásunk második délelőttjén történt, amikor Ádám egyszer csak feljött a medencéhez, majd azt mondta: ’Ez ennyi volt’. Először nem tudtam, mire gondol, aztán észrevettem a lábát, ami úgy szét volt nyílva, mint egy bazsarózsa” – emlékezett vissza a történtekre Liptai Claudia, aki nagyon aggódott a férjéért.

„Búvárkodni mentünk a gyerekkel, az út pedig sziklákon keresztül vezetett a vízbe. Odafelé nem volt semmi gond. Azonban visszafelé, amikor lépdeltem, úgy gondoltam, simán átlépek egyik szikláró, a másikra.



Épp csak azzal nem számoltam, hogy a vízben lévő szikla teteje nem sima. Így amikor ráléptem, szétvágta a lábam. Persze, lehetett volna rajtam valamilyen vízi cipő, de az én 49-50-es méretemben egyszerűen nem találtam” – árulta el Pataki Ádám, aki ekkor még nem gondolta, hogy a sérülése súlyos.

„Nagyjából nyolc helyen vágott meg a szikla, volt egy nagyobb, 3-4 centis vágás és több kisebb. Gondoltam, majd a sós tengervíz begyógyítja. Tévedtem, sajnos, kórház lett a vége, ahol ellátták a sérüléseim. Innentől kezdve semmilyen vízbe, de még a partra se mehettem le, nehogy belemenjen a homok.



Claudia, bár örült, hogy nem történt nagyobb baj, kicsit sem volt boldog, hogy távol kell maradnom minden vízparttól” – mondta a mestercukrász, akinek a felesége máshogy képzelte el a nyaralást.

„Aki járt már görög szigeten, tudja, ez mivel jár. Meredek sziklafal, tele szebbnél szebb strandokkal. Ádám sérülése után olyan voltam, mint egy kaméleon: pakoltam fel-le, Marcival játszottam, Ádámra figyeltem.



Cuccokkal le, cuccokkal fel, Marci ráadásul még nem teljesen vízbiztos, így egyfolytában rajta kellett tartanom a szememet. Szuper izgalmas nyaralásunk volt így” – tette hozzá ironikusan az ’ÉdesKettes’-ben Liptai Claudia.

Hirdetés

Kövess minket a Google Hírek-ben is!