dr rock

dr rock

Most jött a szomorú hír Pásztor Erzsiről

Pásztor Erzsi, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, akit a Szomszédok című sorozatban nyújtott felejthetetlen alakításáért ismerhetünk, már 87 éves elmúlt, de lendületéből mit sem veszített.   Ma is örömmel áll színpadra, ha hívják, és éppoly lelkesedéssel szórakoztatja a közönséget,…

Ha ilyen jegyű a párod, ne számíts sok jóra

Minden kapcsolatnak megvannak a maga kihívásai, de vannak, akik számára a kötöttségek és elköteleződések különösen nehezek lehetnek.   Ezek a csillagjegyek gyakran küzdenek azzal a gondolattal, hogy véget vessenek a kapcsolatuknak, még akkor is, ha szeretik a partnerüket. Nézzük meg,…

Vége – Szomorú bejelentést tett Korda György

Korda György, a legendás táncdalénekes mindig is nagy figyelmet fordított a megjelenésére, és a hajviselete ennek elengedhetetlen része volt.   A népszerű előadó már 1989-ben elkezdett hajbeültetésekkel küzdeni a hajritkulás ellen, ami azóta is rendszeres része az életének. Az őszülő…