Kezdőlap EZOTÉRIA EZO-VILÁG Asztrológia: ettől rettegnek a csillagjegyek egy párkapcsolaton belül!

Asztrológia: ettől rettegnek a csillagjegyek egy párkapcsolaton belül!

Hirdetés

Ami a párkapcsolatokat illeti, mindannyiunkban vannak félelmek. Aggódunk, hogy nem fogunk mindenben megfelelni a másik kívánalmainak külső vagy belső jegyeinkben. Az is előfordulhat, hogy annyira óvni akarjuk magunkat a csalódásoktól, hogy inkább meg sem nyílunk senki előtt.

Lássuk, hogy az egyes csillagjegyek mi miatt tartanak leginkább, ha a párkapcsolat kerül terítékre.

Hirdetés

Kos

Nagyon őszintén és mélyen éli meg a szerelmet éppen ezért attól tart, talán soha nem lesz képes elfelejteni a párját, ha egyszer csak véget érne a kapcsolat.

Bika

Fizikailag és erkölcsileg is erős jellem, szinte nem is gondolnánk, hogy bármitől tarthat. Ha igazán szeret, akkor a párja számára minden napot különlegessé akar varázsolni. Igazán csak a távkapcsolatoktól fél.

Ikrek

Talán leginkább a hivatalos elköteleződéstől tart. Annyira szociális természet, hogy szinte képtelen egyetlen emberre összpontosítani a figyelmét. Nagyon nehezére esik őszintén hűségesnek maradni egy kapcsolatban. Ha mégis megtörténik vele, akkor biztosan őrülten szerelmes.

Rák

Nagyon nehéz számára jól kezelni egy romantikus kapcsolatot, amikor az életében kritikus változások következnek be. Szereti, ha minden a terv szerint történik. Fél a változásoktól, még akkor is, ha az jót hoz.

Oroszlán

A legtöbben azt gondolják, hogy az Oroszlánok önzőek és hiúak. Ám, ha szerelembe esnek, bármit képesek megtenni a párjukért. Az egyetlen dolog, amitől tartanak az, hogy nem lelnek viszonzásra.

Szűz

Egy tökéletes szerelmi kapcsolatról álmodoznak és ez lesz a legnagyobb félelmük alapja. Ha valami számukra nem tetszőt tapasztalnak, már azonnal úgy érzik, hogy a kapcsolat halálra van ítélve.

Mérleg

A Mérlegek a baráti kapcsolataikat féltik a leginkább. Attól tartanak, hogy egy párkapcsolatban annyira elszigetelődnek a többiektől, hogy el is felejtik őket a barátaik.

Skorpió

A Skorpió szeretne egyedi és megismételhetetlen lenni a párja szemében. Olyasvalaki, aki mellett másra nem is lehet gondolni. Emiatt attól tart, hogy ezt a mércét nem fogja tudni megugrani és csalódni fog egy kapcsolatban.

Nyilas

Utálja, ha bármilyen szinten is szabályozni akarják. A személyes tere neki szent és éppen attól tart, hogy egy párkapcsolat miatt fel kell áldozni a szabadságvágyát, bármilyen szinten is.

Bak

Nagyon egyedi a komplex természete miatt. Eléggé nehezére esik, hogy szavakkal jól fejezze ki mindazt, amit valóban érez és attól tart, hogy ebbéli hiányossága miatt gallyra mehet a kapcsolata.

Vízöntő

Gyakran alábecsüli az értékét egy párkapcsolatban. Az a legnagyobb baja, hogy úgy érzi, nem elég jó a párjának, nem tudja azt nyújtani, amire a másik fél szerinte vágyik.

Halak

Egy Halak készen áll rá, hogy akár egész életére szingli legyen, így elkerülheti az esetleges szenvedéseket és csalódást. A legnagyobb félelme, hogy egy rosszindulatú ember rabolja el a szívét.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

Hirdetés