Turcsányi Erzsébet, a Budapest Bábszínház emblematikus és nagyra becsült művésze. Halálhíre nemcsak a bábszínházi közösség, hanem a magyar kulturális élet egésze számára mély gyászt és fájdalmat hozott. Erzsébet nem csupán előadó volt: ő maga testesítette meg a bábjáték lényegét, azt a különleges műfajt, amely a mozdulatot, a hangot és a jelenlétet egyesíti a színpadi varázslatban.
A hírt a Budapest Bábszínház közösségi oldalán jelentette be, egy szívhez szóló üzenet kíséretében, amely hűen tükrözi Erzsébet emberi és művészi nagyságát:
„Egy különleges művésztől búcsúzunk ma, akinek hangja és szeretetre méltó egyénisége emlékezetünkben él tovább. Turcsányi Erzsébet nem csupán bábokat keltett életre: teljes lényével volt jelen a színpadon – pontos, érzékeny és felejthetetlen alakításai révén a magyar bábjátszás meghatározó egyéniségévé vált.”
Az indulás: óvónőből bábművész
Turcsányi Erzsébet nem a klasszikus színészi pályáról érkezett a reflektorfénybe. Első diplomáját a Felsőfokú Óvónőképzőben szerezte meg, ahol már akkor is megmutatkozott különleges affinitása a gyermeki világ, a képzelet és az előadóművészet iránt. Művészi útját végül 1964-ben alapozta meg, amikor sikeresen elvégezte az Állami Bábszínház bábszínész stúdióját. Ez a döntés nemcsak a saját életét, hanem a magyar bábszínház történetét is formálta.
Már karrierje kezdetén felismerte tehetségét és érzékenységét Szilágyi Dezső, az Állami Bábszínház legendás igazgatója, aki 1962-ben szerződtette a társulathoz. Ez a korai bizalom megalapozta Erzsébet több évtizedes pályáját, amely során a színpadon és a nézők szívében egyaránt maradandót alkotott.
A karakterek mestere: emlékezetes szerepek sora
Turcsányi Erzsébet azok közé tartozott, akik minden egyes előadásban képesek voltak új világot teremteni. Az Állami Bábszínház színpadán olyan szerepeket formált meg, amelyek mára legendássá váltak. A ’70-es és ’80-as években számos ikonikus figura kelt életre a kezei között:
-
Róka – A fajankó kalandjaiban (1972)
-
Puck – Szentivánéji álom (1973)
-
Frici – Csajkovszkij: Diótörő (1978)
-
A gonosz nyugati boszorkány – Óz, a nagy varázsló (1972)
-
Übü mama – Alfred Jarry: Übü király (1985)
Ezek az alakítások nem csupán technikailag voltak kifogástalanok, hanem tartalmilag is mélyek, érzelmileg telítettek. Erzsébet minden egyes bábban képes volt megmutatni az emberi lét szépségét, árnyalatait, groteszkségét vagy tragikumát – mindig érzékenyen, alázattal, mégis lehengerlő erővel.
Elismerések, díjak – de mindenek felett: közönségszeretet
Művészetének értékét nemcsak a közönség, de a szakma is nagyra becsülte. 1976-ban elnyerte a Balajthy Andor-vándorgyűrűt, amely a legkiemelkedőbb bábművészek egyik legmagasabb kitüntetése. 1988-ban pedig a Jászai Mari-díjjal ismerték el, amely a magyar színművészet egyik legrangosabb elismerése.
A díjak azonban csupán külső megnyilvánulásai voltak annak a megbecsülésnek, amelyet a szakma és a közönség egyaránt érzett iránta. A pályatársak, tanítványok és fiatal művészek mind tőle tanulták meg, mit jelent a szakmai alázat, a pontosság és a hiteles előadás.
A Budapest Bábszínház fénykora és utolsó fellépések
1992-től Turcsányi Erzsébet már a Budapest Bábszínház társulatának tagja volt, ahol újabb nagy szerepekben bizonyította páratlan tehetségét. Színpadi jelenléte mindig különleges atmoszférát teremtett. A legemlékezetesebb alakításai közé tartozott:
-
Anya-Banya – A legkisebb boszorkány (2000)
-
A hétfejű tündér – Szegény Dzsoni és Árnika (2005)
Utolsó színpadi szerepét 2007-ben játszotta el a Hamuban sült mese című előadásban. Bár fizikailag visszavonult, művészi öröksége tovább élt a kollégák, nézők és a bábművészet szellemiségében.
Méltósággal búcsúzott tőle a színház
A Budapest Bábszínház a halálhír kapcsán újabb közleményt tett közzé, amelyben mély fájdalommal búcsúzott a művésznőtől:
„Megrendüléssel búcsúzunk Turcsányi Erzsébettől, színházunk szeretett bábszínészétől, aki a mai napon az égi társulathoz csatlakozott. Emlékét mély szeretettel és tisztelettel őrizzük.”
Ez a búcsú nemcsak egy művész elvesztéséről szól, hanem egy korszak végéről is. Turcsányi Erzsébet olyan nyomot hagyott a magyar bábjátszás történetében, amely kitörölhetetlen.
Egy örökség, amely tovább él
Turcsányi Erzsébet munkássága ma már több mint karrier – örökség. Az általa megformált karakterek, a hangja, a mozdulatai, a bábok életre keltése egy generáció számára meghatározó élményt jelentett. Tanított, nevelt, szórakoztatott – minden alkalommal hitelesen és teljes szívvel.
Ő volt az a művész, akinek jelenlétét nemcsak látni, hanem érezni is lehetett a színpadon. Olyan alkotó, akinek minden egyes báb mögött ott volt az ember – a lélek – a szeretet.
Emlékét nem csupán a kollégák és barátok őrzik, hanem az a sok ezer néző is, akik valaha látták őt a színpadon, és sosem felejtik el, hogy mit jelentett igazi művésznek lenni.
