Kezdőlap AKTUÁLIS Tragédia történt az Eurovízió első elődöntője után

Tragédia történt az Eurovízió első elődöntője után

Egy teherautó sofőrje életét vesztette keddről szerdára virradóan Tel Avivban, közvetlenül a Dalfesztivál első elődöntője után, amikor egy fényszóró berendezés rázuhant, miközben épp a kamion tartalmát ürítette le az Eurovízió helyszínén.

A férfi a kórház intenzív osztályán hunyt el. Orvosai többszörös újraélesztést kíséreltek meg rajta, sikertelenül – nyilatkozta szerdán az egészségügyi intézmény szóvivője.

A tragédiát követően az Eurovízió szervezői is kiadtak egy közleményt, melyben tudatták a sajtóval, mennyire elszomorította őket a sofőr halálhíre.

„A gondolataink és részvétünk a gyászoló családdal van.” – áll a közleményben.

„Prioritásunk a zenei esemény valamennyi résztvevőjének a biztonsága és testi épsége, a protokoll értelmében pedig együttműködünk a hatóságokkal.” – fogalmazott még a szervezői stáb.

Az idei Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjét kedd este tartották, míg a másodikra csütörtökön este kerül sor. A finálé szombaton este lesz, amikor díszvendégként Madonnát is hallhatja a közönség.

loading...