Kezdőlap AKTUÁLIS Szteroiddal bombázzák a kis Zente szervezetét: megszólalt az édesanya!

Szteroiddal bombázzák a kis Zente szervezetét: megszólalt az édesanya!

Bükkösd — A másfél éves, gerincvelői izomsorvadásban szenvedő Zente hamarosan megkaphatja első szteroidos kezelését, ezzel elő is készítik azt a génterápiát, amely segíthet neki abban, hogy egyszer lábra álljon.

– Ha minden jól alakul, nemsokára meglesz az első vérvétel. A tárgyalások jelenleg is zajlanak, kedden lesz egy orvosi megbeszélésünk – kezdte a kisfiú édesanyja, Tóth Krisztina (36). – Zente szteroidos kezelést kap majd, amivel gyengítik az immunrendszerét, hiszen egy vírust kell majd befogadnia a szervezetének – folytatta az anyuka, aki azt is elárulta: egy többhetes folyamatról van szó, ez idő alatt karanténban kell lenniük.

– A kezelés előtt és után is, minden héten vért vesznek Zentétől, illetve számos vizsgálat vár rá. Nagyon izgulunk, reméljük, minden rendben lesz – mondta Krisztina, majd hozzátette: a következő lépés, hogy gyermekének egy steril szobát alakítsanak ki.

Dr. Bense Tamás orvos szerint bizonyos, az immunitást visszaszorító állapotokban van szükség arra, hogy a beteg steril szobába kerüljön.

– Ebben a szobában szűrt a levegő, tehát baktérium- és vírusmentes. A szülőknek, személyzetnek csak olyan védőfelszerelésben szabad megközelíteniük a szobát, amely megakadályozza, hogy kívülről bármiféle fertőzést bevigyenek, hiszen a legyengült szervezetre rendkívül ártalmas lehet bármiféle idegen kórokozó – mondta az orvos.

Mint arról korábban beszámoltunk, az SMA I-ben szenvedő Zente a közel hétszázmillió forintba kerülő Zolgensma nevezetű génterápiát kaphatja meg akár két hónapon belül, de még kétéves kora előtt. A döbbenetes összeget egy hét alatt összeadták neki az emberek.

Krisztina korábban lapunknak elmondta: az úttörőnek számító terápia reményt ad számukra, hiszen nagyon jó esélyei vannak Zentének, hogy egyszer képes lesz majd önállóan járni, éppen úgy, mint a kortársai.

Levente lehet a következő

Zente családja a sikeres összefogás után több SMA-ban szenvedő gyermek és felnőtt képeit osztotta meg. A fotók között feltűnt a kis Levente is, akit szintén SMA-val, annak II-es típusával diagnosztizáltak. Ez azt jelenti, hogy járni kezelés nélkül valószínűleg sosem tud majd, a betegség ráadásul már a légzéshez szükséges izmaira is kihatott. Levi családja úgy döntött, felveszi a kapcsolatot a gyógyszergyártó céggel, egyelőre várják válaszukat, hogy a kisfiú megkaphatja-e a kezelést. Ha igen, adománygyűjtésbe kezdenek, az idő azonban sürgeti őket, hiszen Levi decemberben lesz kétéves.

-írja a blikk.hu.

loading...