Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK ELKÉPESZTŐ Figyeld ezt a testrészed, előre jelzi, ha közeleg a halál!

Figyeld ezt a testrészed, előre jelzi, ha közeleg a halál!

Hirdetés

Az emberi test komplexitásával kapcsolatosan mai napig sok rejtély van, ami leleplezetlen és a halál is egyike ezen aspektusoknak.

Számos olyan dokumentált eset létezik, amelyben az adott személyek még a kezelőorvosuk előtt képesek voltak megmondani, hogy eljött az ő idejük és az utolsó pillanatot kihasználták, hogy elbúcsúzzanak szeretteiktől.

Hirdetés

Mégis honnan tudhatja valaki, hogy a halál közeleg?

Sok orvos számolt be róla, hogy a beteg már azelőtt tudta, hogy meg fog halni, mielőtt errő ő maga rájöhetett volna a vizsgálatok és a szaktudása segítségével.

Az ő kifejezésükkel ezek a hatodik érzékkel rendelkező emberek kihasználják az utolsó perceket, hogy elbúcsúzzanak a számukra fontos emberektől és minden függőben maradt dolgukat lezárják.

Ijesztőnek tűnhet ez az egész, de igaz

Vannak, akik úgy vallják, hogy teljesen lehetetlen tudni, mikor fogunk meghalni és az csupán szerencse, ha valaki el tud búcsúzni a hozzátartozóitól.

Azonban a Kent Egyetem Pszichológiai Tanszékén végzett vizsgálat szerint bebizonyosodott, hogy az emberek valóban tudhatják, mikor közelít a halál.

A tanulmány vezetője, Arnaud Wisman a halál folyamatában vizsgálta az emberi szervezetet.

Az egyértelmű, hogy amikor valaki meghal, a rendszer összeomlik és sok aroma szabadul fel mindeközben.

Az egyik ilyen szag a putrescine, amely a test bomlása kezdetétől szabadul fel.

Az emberi érzékek ugyan nem képesek felismerni ezt a szagot, de a tudatalatti igen




Akármennyire is próbálkoznánk vele, az érzékeink számára nem fogható fel ez az inger, azonban a tudattalan képes érzékelni ezt a szagot és felismerni, ha a vég közeleg.

A putrescine hatásának alátámasztására Arnaud több kísérletet végzett vízzel, ammóniával és putrescine-nel.

A résztvevők ki voltak téve mind a három illatnak, és bár senki nem érzékelte fizikailag a putrescin szagait, a hatására mind valamilyen negatív érzelemre asszociáltak, de nem halálra, sem félelemre. A tudatalatti felismerte a szagot.

A putrescine részt vett nagyobb vizsgálatokban is, amelyeken belül tesztelték a különböző illatok hangulatra kifejtett hatásait.

Vannak olyan illatok, amelyek általánosan örömöt, stresszt, vagy valamilyen negatív érzést keltenek az emberben.

tudasfaja.com

Hirdetés