Kezdőlap AKTUÁLIS Operatív törzs hétfői fontos bejelentései – “Elindult a visszaszámlálás”

Operatív törzs hétfői fontos bejelentései – “Elindult a visszaszámlálás”

Ahogy a Blikk megírta, hetek óta nem volt ilyen alacsony az áldozatok száma. A mai friss adatok szerint 426 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 798 573-ra nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 38, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 213-ra emelkedett.

 

 

A sajtótájékoztatón elhangzott:

Dr. György László elmondta, elindult a visszaszámlálás, 100 nap múlva sor került debreceni nemzeti oltóanyaggyár alapkőletételére. Ez kell ahhoz, hogy a magyarok magyar vakcinát kaphassanak. Mint mondta, azért is fontos ez a nap, mert minden évben a védőoltások előtti tisztelgés napja május 17. Elmondta, 2010 óta pragmatikus gazdaságpolitikát folytatunk Magyarországon, ez a járvány alatt még nagyobb értelmet nyert. Mint mondta, már a járvány kitörése előtt elkezdték a debreceni gyár elkészülésének előkészületét.

A globális oltóanyagpiac bevétele már eddig is elérte az évi 50 milliárd dollárt, de három éven belül elérheti a 95 milliárd dollárt, ami a magyar GDP közel 2/3-a, ezért is fontos a magyar oltóanyaggyár létrehozása.

Müller Cecília arról számolt be, hogy már több mint 4 millió 600 ezer ember vette fel az első oltását Magyarországon. A járványügyi adataink kedvezően alakulnak, csökkennek a kedvezőtlen adatok, a megbetegedések száma és a halálozások száma is.



“Folyamatosan nyílik az olló az aktív fertőzöttek és a gyógyultak arányában” – mondta. Minden adatunk azt mutatja, hogy a harmadik hullám leszálló szakasza végefele közeledünk, ez a védőoltásoknak és a korlátozásoknak köszönhető. A lakosság több mint 47%-a már beoltott, ez jelentősen több mint az EU-s átlag. Hozzátette, zajlanak az oltások az oltópontokon. Figyelmeztetett, hogy a Szputnyik V és AstraZeneca oltóanyagok már csak korlátozottan állnak rendelkezésre, úgyhogy aki ezekkel szeretne oltakozni, foglaljon időpontot. Szputnyik vakcinából már nem fog érkezni több szállítmány, azonban Pfizert még várnak. 38 ezer 400 Janssen vakcina érkezik a mai nap folyamán.

Elmondta, meghosszabbították a lehetőséget az online időpontfoglalásra a Pfizer vakcinára szerda estig.Felhívta a figyelmet arra, hogy mindenki vegye fel a második adag oltást is, hiszen így nyerhető csak el a teljes védettség. A 16-18 évesek oltása is folyamatosan zajlik, előttük is nyitva áll a regisztrálás lehetősége. A nemzeti oltóanyaggyárral kapcsolatban elmondta, ha minden a terv szerint halad, a jövő év végére rendelkezésre állhat a magyar koronavírus elleni vakcina. Hozzátette, közel 95 éves múltja van az oltóanyag fejlesztésnek Magyarországon. Mint mondta, az oltóanyagok minőségét is mindig kellően megvizsgálják, a Nemzeti Népegészségügyi Központ segít Szlovákiának is a Szputnyik vakcina megvizsgálásában.

Hozzátette, minden oltóanyagot megvizsgálnak, bárhonnan is érkezzen. Elmondta, 80 kórokozó laboratóriumi vizsgálatát is el tudják látni, nemzetközi körvizsgálatokkal erősítik ezt meg évről évre.



“Nagyon büszke vagyok munkatársaimra” – tette hozzá, majd visszaemlékezett arra, mikor először izolálták a koronavírust Magyarországon. Elárulta, a hazai oltóanyagot akként szeretnék majd kifejleszteni, ami jelenleg a magyar lakosság körében kering. Az oltóanyagunk hasonló lesz a kullancs agyvelőgyulladás és az influenza oltóanyaghoz.

“Bízunk abban, hogy a magyar vakcina hatékonyabb védelmet tud biztosítani” – mondta.



loading...