Kezdőlap AKTUÁLIS Nagyon fájdalmas, de semmi remény! Megtörten fogadja el sorsát Reviczky Gábor

Nagyon fájdalmas, de semmi remény! Megtörten fogadja el sorsát Reviczky Gábor

„Őszintén sajnálom.”

 

Reviczky Gábor az ország egyik legkeresettebb színésze, ám ezt a sikert a családja: felesége és a négy gyermeke sínylette meg, és most úgy tűnik, az unokáira sem marad több ideje.

Negyvenhét éve a pályán van, a vidéki nagy színházak után megjár­ta a fővárosban a Nemzeti Színházat és a Vígszínházat, 2012-ben bezsebelte a Kossuth-díjat, öt éve pedig szabadúszó színész. Amit lehet, letett az asztalra a szakmájában, és még ma is aktívan bizonyít, mindeközben viszont számos dologról lemaradt a magánéletében. Felesége, Krisztina, és négy gyermeke ugyanis alig látta őt odahaza – írja a Bors.

– Szeretem a munkámat, de sok lemondással járt, és rádöbbentem, egész egyszerűen kimaradtam a gyermekeim neveléséből. Nemigen voltak családi hétvégék, mindig dolgoztam, és mára őszintén sajnálom, hogy nem igazán voltam jelen, mialatt ők felnőttek. Óriási szerencse, hogy így is jó a kapcsolatom velük – morfondírozott el a múlton mélabúsan a színész.



Sajnos a jövőben sem tud változtatni a felálláson, mert 71 évesen is ugyanúgy játszik, forgat, ahogy fiatal korában. De bármennyire is nagy szívfájdalma, hogy szeretteinek gyakran kell nélkülöznie, ha akarna sem tudna visszavenni, mert családjának szüksége van a bevételre.

– Százötezer forintos nyugdíjból nem tudnánk megélni, nekem dolgoznom kell. – árulja el Reviczky, aki így azt az időt, amit a gyermekeinél elszalasztott, az unokáinál sem tudja bepótolni.

 Továbbra sincs időm, sajnos… De minden erőmmel azon vagyok, hogy beálljak egy normál, tartható munkarendre, nemrég például le is mondtam egy felkérést – tette hozzá a színész, aki egyébként az új moziban hatalmasat alakít,

loading...