Kezdőlap AKTUÁLIS Nagy bajba került Dér Heni, életveszélyes fenyegetést kapott családja

Nagy bajba került Dér Heni, életveszélyes fenyegetést kapott családja

Elképesztő gyűlölet cunamit indított el Dér Heni és a párja, Bakos Gergő a Nyerő páros című műsorban. Ennek végeredményeként történhetett az meg, hogy egyetlen szavazatot sem kaptak a játék döntőjében.

 

A játék óta Henit folyamatosan érték az inzultusok a közösségi oldalán. Az énekesnő ennek ellenére azt mondja, ismét visszamennének a műsorba.

– Nagyon sajnálom az embereket, hogy egy játék alapján ítélnek meg másokat. Amilyen hangnemben mondanak rólunk ítéletet, azután pedig azt mondom, hogy az ilyen embereknek nem is szeretnék megfelelni! Ha a barátaimmal leülök pókerezni, akkor nekik sem mutatom meg a lapjaimat.

Most pedig ugyanez történt. Mi játszani mentünk be, és nem barátkozni. Nem is értem, hogy miért engem vesznek elő a nézők mindenért? Az pedig már sokként ért, amikor a feladat szerint egy múltbéli eseményről kellett mesélni, én pedig elmondtam, hogy elvesztettem a kisbabámat.

Amikor aztán erre föl jöttek azok a reagálások, hogy csak azért meséltem el ezt az egészet, hogy bennmaradjak, ott akkor eldöntöttem, hogy a továbbiakban én nem vagyok hajlandó még elolvasni sem ezeket a mocskolódásokat. 

Volt itt minden! Dögöljek meg én is, meg a leendő gyerekem is, de az anyukámat sem kímélték. És mindezt egy játék miatt! Persze, még ezek az arctalan kommentelők voltak felháborodva, amikor ezek után letiltottam a közösségi oldalamon a hozzászólás lehetőségét. Nem vagyok hajlandó nézni az oldalamon ezeket a beírásokat, a kesztyűt pedig végképp nem fogom felvenni!

Ha újra bemennénk a játékba, mindent ugyanúgy csinálnék, mert aki azt mondja, hogy dögöljön meg a gyerekem, annak én nem szeretnék megfelelni! Még szerencse, hogy a nézők többsége tisztában volt azzal, hogy ez egy játék, ahol mindenki a saját stratégiája szerint játszott.

A hétköznapokban nem kell taktikáznom, bizalmatlannak lennem. A játékban viszont csak egyetlen emberben tudtam bízni, az pedig a párom. Ebben a történetben csak egyetlen valakit féltek, ő pedig az anyukám. Ő nehezen viseli ezt a hatalmas gyűlölködést, és amennyire csak lehet, próbálom megóvni ettől.

loading...