Kezdőlap AKTUÁLIS Most kaptuk a szomorú hírt: elhunyt Göncz Árpád özvegye!

Most kaptuk a szomorú hírt: elhunyt Göncz Árpád özvegye!

Elhunyt Göncz Árpádné, a néhai köztársasági elnök özvegye – tájékoztatta az MTI-t szerdán a család nevében Gulyás András titkárságvezető, a Göncz Árpád Alapítvány kuratóriumának elnöke. Göncz Árpádné életének 97. évében családja körében halt meg.

 

Göncz Árpádné 1923. november 16-án született Győrben, Göncz Árpáddal gimnazista éveik alatt ismerkedtek meg, és 1947. január 14-én házasodtak össze Budapesten. Hatvannyolc évet éltek együtt.

Göncz Árpádné az elsők között vett részt a hazai szociális munkások képzésében, majd hivatásszerűen is nagy energiával fordult az elesett, a sérült és a hátrányos helyzetű emberek felé, bekapcsolódott az őket segítő civil szerveződések tevékenységébe. Férjével 1993-ban létrehozták a Kézenfogva Alapítványt, sok éven át a kuratórium elnökeként vezette azt.



Személyesen is sokat tett az értelmi és halmozottan sérült gyermekek sorsának, gondozásuk és fejlesztésük körülményeinek jobbításáért. Jelentős szerepe volt a fogyatékosok esélyegyenlőségét szorgalmazó, kedvező nemzetközi visszhangot kiváltó törvény megszületésében is.

Sok hazai és nemzetközi elismerés után idén márciusában a Down Alapítvány tevékenységéért Down-díjjal tüntette ki.

Göncz Árpádnét négy gyermeke, hat unokája, kilenc dédunokája gyászolja.

loading...