Kezdőlap AKTUÁLIS MOST ÉRKEZETT! Öngyilkosságot kísérelt meg Damu Roland, a rendőrök találtak rá…

MOST ÉRKEZETT! Öngyilkosságot kísérelt meg Damu Roland, a rendőrök találtak rá…

Az utóbbi időben úgy tűnt, a börtön és a pszichiátriát is megjárt színész ismét visszatérhet a szakmába. maga Damu Roland írta le közösségi odlalán, hogy az őszre több lekötött felkérése, munkája van.

Ettől függetlenül, nagyon úgy fest, a színésznek komoly gondjai vannak. A portál úgy tudja: a színész vasárnap este hét óra körül gyógyszereket vett be, amire alkoholt ivott.

A lap információi szerint a színészre a rendőrök törték rá az ajtót, miután egy ismerőse értesítette az egyenruhásokat.

„A hír sajnos igaz, valóban történt egy öngyilkossági kísérlet a házban. Azt nem mondhatom el, hogy melyik lakó akarta eldobni magától az életet, de annyit mondhatok, hogy szerencsére túlélte” – mondta a társasház egyik lakója vasárnap este a Ripost helyszínre érkező munkatársának.

Az eset után az is kiderült, hogy a színészt a sürgősségi betegellátó és toxikológiai osztályra szállították, ahol nagyon szigorú biztonsági szabályok uralkodnak.

A portál munkatársai elmentek az intézménybe, hogy Damu állapota felől érdeklődjenek.

„Igen, valóban volt egy Damu Roland nevű betegünk, de ő már nincs itt. Éjszaka a saját felelősségére elhagyta a kórházat„– mondta a kórház egyik dolgozója.

A Ripost hétfőn többször is kereste telefonon a színészt, de ki volt kapcsolva. Végül a Facebookon sikerült elérniük, ahol csupán annyit írt: jól van és készül az önálló estjére.

Ha önnek is segítségre van szüksége, hívja az ingyenes 116-123, vagy 06 80 820 111 lelkisegély-számot. – Olvasható az atv.hu-n.

loading...