Kezdőlap OTTHON KREATÍV Fogott egy kiégett villanykörtét és valami félelmetesen jó dolgot csinált belőle! (videó)

Fogott egy kiégett villanykörtét és valami félelmetesen jó dolgot csinált belőle! (videó)

MEGOSZTÁS

A kiégett villanykörtét semmiképp se dobjuk ki, hiszen számtalan okos és praktikus dologra felhasználhatjuk még. Mutatunk 5 nagyon szuper ötletet!

 

 

 

 

A legfontosabb, mielőtt nekifognánk az újrahasznosításnak, hogy kitakarítsuk az égő belsejét. A foglalat felőli végénél egy harapófogóval nyúljunk bele, és távolítsunk el minden fölösleges dolgot. Utána szépen mossuk ki, töröljük szárazra, és kezdhetjük is az ötletek megvalósítását.

  1. Gemkapcsok és kisebb tárgyak tárolására használhatjuk. A kis üvegburából praktikus tárolót készíthetünk, így nem vesznek el az olyan tárgyaink, mint például a gemkapcsok, csatok, tűk, szegek.

  2. Aranyos váza készíthető villanykörtéből, nagyon jól mutatnak benne a kisebb virágok. Tavasszal például tehetünk bele ibolyát vagy egy hóvirágot. A villanykörte alá tegyünk egy kör alakú alátétet, hogy az megtartsa, ne boruljon fel.

  3. Szerezzünk be egy napenergiával töltődő akkumulátort. Ragasszuk fel az égő végére, rögzítsünk rá egy madzagot, és akasszuk ki a napra, hogy fel tudjon töltődni. Érdekes és hangulatos világítótest lesz belőle estére.

  4. A villanykörte felső részéhez tegyünk egy fém alátétet, hogy az annyira leszűkítse a helyet, hogy pont egy kanóc megálljon benne. Töltsük fel petróleummal a körtét, lógassuk bele a kanócot, majd gyújtsuk meg a kilógó végét. A villanykörtét tegyük egy fém süteménykivágó formára, hogy biztosan megálljon a lábán.

  5. Készíthetünk belőle villanykörtés dugóhúzót. Furának tűnhet, de nagyon érdekes ötlet. Fogjuk a villanykörtét, és tegyük egy muffinsütő formába. Töltsük fel a körtét InstaMorph-al (formálható műanyag), majd tegyük a sütőbe, hogy felolvadjanak a fehér golyócskák. Mikor teljesen felolvadtak, állítsuk bele egy dugóhúzó spirálos végét.  Hűtsük le egészen, majd tőrjük le róla az üvegburát. Így készül el a saját tervezésű egyedi dugóhúzónk.

villanykörte

Szerző:tudasfaja.com

loading...