Kezdőlap AKTUÁLIS Elmondta az igazat Szinetár Dóra: ilyen valóban a házasságuk!

Elmondta az igazat Szinetár Dóra: ilyen valóban a házasságuk!

Szinetár Dóra férje, Makranczi Zalán egy új videosorozatot indított, amiben arra keresi a választ beszélgetőtársaival, mi dolguk van a világban.

A legelső részben ki mást is kérdezhetett volna erről, mint gyönyörű feleségér, Dórát, aki nyílt őszinteséggel és egyben szerelmi vallomással válaszolt a kérdésre:

„Arra jöttem rá, hogy az élet értelmét számomra valahol ott kéne megtalálni, ahol vagyok… és közben mégis csak meg kell tudnom határozni saját magamat, hiszen az ember akkor tud boldogságot okozni, ha saját maga rendben van (…) Az lehet az élet értelme, hogy az ember azt érezze itt és most, hogy neki most jó. Nyilván ez tág fogalom… Hogy tud nekem jó lenni?… 

Akkor tudom jól érezni magam, hogyha ettem egy jót, ha aludtam egy jót, ha szerelmeskedtem egy jót, ha velem így fizikailag is történnek dolgok, ha láttam valami szépet, ha megérintett engem valami jó… De ha az ember elkezd felnőni, egy idő után már nem tud neki jó lenni akkor, ha azok, akiket szeret, azoknak nem jó.

Vagyis fordítsuk meg: nekem akkor tud jó lenni, ha azoknak is rendben van az élete és azok is ugyanilyan jól érzik magukat, akiket szeretek” – magyarázta Szinetár Dóra.

Forrás

loading...