Kezdőlap AKTUÁLIS Botrány! Erőszakkal vádolja Csutit egy összevert nő

Botrány! Erőszakkal vádolja Csutit egy összevert nő

Rendkívül ijesztő helyzetbe került Szabó András Csuti (35), akiről egy ismeretlen nő azt állítja, az üzletember megverte és megerőszakolta őt.

 

Kulcsár Edina (29) férje megdöbbenve áll a helyzet előtt, nem érti, ki és miért állít róla hazugságot, de tartanak is a zaklatótól, hiszen több hasonló esetről is lehetett már hallani, amikor magyar hírességeket fenyegettek meg ily módon.

– A régi szomszédom keresett meg, hogy a múlt héten egyik délután egy nő a lépcsőházban ordítozott. Olyan volt az arca, mintha véres, kék zöld foltos lett volna, de nem tudta megállapítani, azok valódiak-e. Azt állította, hogy én megvertem, bántottam és megerőszakoltam őt. Az elmondások alapján zavarodott volt, nem is beszélt összefüggően, de mindenáron engem akart megtalálni, tudni akarta, melyik lakásban lakunk – kezdte a Blikknek Csuti, aki a családjával már több mint egy hónapja elköltözött onnan.

– Pár nappal később egy másik szomszéd is megkeresett, hogy elmesélje, mi történt. A nő ott már egy másik történetet adott elő, miszerint őt a barátai verték meg, akik azt állították, Edina és én megcsaljuk egymást, ő pedig próbált megvédeni minket, hogy ez nem igaz – mondta felháborodva Csuti, aki ezután több száz üzenetet nézett végig a közösségi oldalán, de a titokzatos nő nem kereste őt meg, nem küldött levelet. Így is nagyon súlyos vádak érték az üzletembert, aki tart attól, hogy ennek milyen következményei lehetnek.

– Csak remélni merem, hogy valaki nem tudatosan akar engem bajba keverni, és szeretném hinni, hogy nem egy rögeszmés rajongó próbált minket zaklatni – folytatta Csuti.

– Természetesen semmi sem igaz a történetből. Nem csalom meg Edinát, és sosem bántanék senkit. Azt gondolom, hogy a mai világban, amikor ennyi nő esik családon belüli vagy más erőszak áldozatává, nagyon gusztustalan, ha valaki ezzel „viccel” vagy ilyet terjeszt. Arról nem is beszélve, hogy a házban rengeteg kisgyerekes család lakik, a kicsiket pedig halálra rémisztette az őrjöngésével. Arra jutottunk, ha lehet tenni valamilyen jogi lépést az ügyben, azt megtesszük, mert tartunk attól, hogy megtudja hol lakunk most, idejön balhézni, ahol a gyermekeimmel élünk, ennek szeretnénk elébe menni.

Csuti és Edina hamarosan megkapják a lépcsőház kameráinak felvételeit, hátha utána kiderül, ki is vádolja a kétgyerekes édesapát.




 Tudom, semmi nem igaz ebből az egészből, meg sem fordul a fejemben, hogy az én férjem valaha ilyet tenne. Reméljük, soha többet nem bukkan fel ez a nő az életünkben – mondta lapunknak Edina.

Több sztárt is zaklattak így

Az elmúlt években számos magyar sztárra akaszkodott zaklató. A legismertebb eset Pásztor Annáé (47) volt, akinek megszállott rajongója késsel ment az énekesnő koncertjére, de előtte is fenyegette őt. A férfit börtönbe zárták, ahol végül öngyilkos lett. Peller Károly (41) színész zaklatója szerelmes üzenetekkel kezdte, de aztán már a megölésével is fenyegetőzött. Hasonlóan járt Sebestyén Balázs (43) is, akinek éjszaka is érkeztek a családját fenyegető üzenetek a telefonjára. Az esetek rendkívül félelemkeltőek, de sajnos nem igazán tudnak védekezni ellenük a sztárok.

Forrás

loading...