Kezdőlap AKTUÁLIS Botrány az Ázsia Expresszben! Gáspár Evelin és Janicsák Veca egymásnak estek!

Botrány az Ázsia Expresszben! Gáspár Evelin és Janicsák Veca egymásnak estek!

Az elmúlt két hétben az egymás ellen kötött szövetségek okoztak feszültséget a versenyzőknél, ám Gáspár Evelin (25) és Janicsák Veca (29) között egy, a valóságban el sem hangzott mondat miatt annyira elmérgesedett a vita, hogy a lány nyíltan rasszizmussal vádolta meg az énekesnőt.

– Odáig fajult, hogy faji megkülönböztetéssel jött – szúrt oda meglepetésre Gáspár Evelin csütörtökön reggel a TV2 Mokka című műsorában, miután perceken keresztül szidta Janicsák Vecát. 

Az énekesnőt ugyanis azzal vádolják a kommentekben Evelin rajongói, hogy egy, a kedd esti műsorban leadott jelenetben „büdös cigánynak” titulálta Gáspár Győző lányát. Úgy tűnt, ezt végül Evelin is készpénznek vette.

A szóban forgó jelenetben Veca előbb a kamerának, majd a férjének is sírva fakadt ki a történtek miatt, de a jelzőt, amit használt Gáspárékra, a szerkesztők kisípolták. A Mokkában elhangzottak után a TV2 nyilvánosságra hozta a felvétel eredeti verzióját, amelyen egyértelműen hallható, hogy szó sem volt rasszista kifejezésekről.

– Elegem van abból, hogy egy ostoba f*sszal kell vitatkoznom! – hangzott el valójában Veca szájából.

A Blikk megkereste Gáspár Evelint, hogy megkérdezze, egyáltalán hallotta-e a Veca szájából elhangzó rasszista megjegyzéseket, erre a lány nemmel felelt, de bővebben már nem volt hajlandó nyilatkozni a kialakult viszályról. Az énekesnő viszont beszédesebb volt.

– Úgy gondolom, ez az eset nem kíván magyarázatot, mivel Evelin olyannal támad, amit soha nem tettem vagy mondtam. Távol áll tőlem a rasszizmus, számomra mindenki egyenlő, hovatartozástól függetlenül – szögezte le Janicsák Veca. – Soha semmilyen megkülönböztetéssel nem illettem senkit, ugyanolyan nyitottsággal fordulok mindenki felé. Mind a barátaim, mind a zenésztársaim között vannak etnikailag vagy éppen vallásilag különböző emberek, akik fontos szerepet töltenek be az életemben, és mind alátámaszthatják az álláspontomat.

Furcsa visszavágás

A rasszista vádaskodásnak külön pikantériát ad, hogy egy, szintén a héten az Ázsia Expressz hivatalos oldalára felkerült, vágatlan felvételen maga Gáspár Evelin az, aki különbséget tesz a versenyzők között.

– Ilyenek vagytok, ti, magyarok! – vágta oda egy szituáció végén Janicsák Vecának, aki mindezt értetlenkedve fogadta.

– De hát ti is magyarok vagytok – válaszolta az énekesnő, amelyre Evelin csak annyit mondott: – Igen, de bennem van az a másik virtus.

Forrás

loading...