Kezdőlap EZOTÉRIA Amikor a sérült lélek betegséghez vezet…

Amikor a sérült lélek betegséghez vezet…

Érzelmeink és gondolataink szoros kapcsolatban állnak testünk működésével – ma már köztudott, hogy a boldogsághormonnak nevezett endorfin fájdalomcsillapító hatással bír, vagy hogy a hosszan tartó levertség és depresszió úgynevezett immunszupressziót (vagyis immunvédelem-csökkenést) eredményezhet.

 

Az egészségpszichológiának nevezett, fiatal – mindössze harmincéves – tudományágnak köszönhető, hogy egyre nagyobb figyelem irányul a lelkünk és testünk állapota közötti összefüggésekre. Ha még a kételkedők táborát erősíted, gondolj csak bele, milyen testi tünetek alakulnak ki, ha feszültté válsz: szaporábbá válik a légzésed, hevesebben ver a szíved, pupilláid kitágulnak, izmaid megfeszülnek és a sort még folytathatnánk.

Üzen a lélek

A betegségek kialakulásához természetesen biológiai tényezők is szükségesek, azonban semmiképpen sem elhanyagolható a lelki háttér. Nem véletlen, hogy egy érzelmileg megterhelő, netán konfliktusokban bővelkedő időszakban könnyebben kapunk el fertőzéseket, hiszen ezek a negatív történések kedvezőtlenül hatnak a testi funkciókra. Ráadásul nemcsak az aktuális lelki viharok eredményezhetnek testi tünetekben megnyilvánuló kellemetlenségeket, hanem régebbi, fel nem dolgozott, sokszor a tudatalattiban rejlő sérelmek is. Nehezíti az orvosok dolgát, hogy nem mindig konkrét betegségek alakulnak ki, hanem csak egy-egy tünet – például álmatlanság, torokkaparás, gyomorégés, kínzó fejfájás -, amitől viszont mindenképpen szabadulnánk. Ilyenkor a vizsgálati eredmények sem mutatnak komolyabb eltéréseket, a panaszokkal ugyanis az idegrendszeren és az immunrendszeren keresztül a lélek válaszol a negatív eseményekre.

Testet ölt a fájdalom

Félreértés ne essék, a lélek fájdalma nem mindig olyan testi bajokkal tör utat magának, ami fájdalommal jár, az azonban egészen biztos, hogy a figyelmünket nem kerüli el, hiszen mindenképpen eltér az egykor megszokott harmonikus állapottól. Ilyen lehet például a felnőttkori pattanásosság, a fokozott hajhullás, az ekcéma és a különböző bőrirritációk, a magas vérnyomás, valamint az emésztési és táplálkozási zavarok. Sok allergiás tünet lehet lelki eredetű, nem véletlen, hogy több mint két éve már hazánkban is elérhető az autogén tréning kimondottan allergiásoknak kidolgozott ága. A kínzó panaszok közül gyakori a gyomor- vagy nyombélfekély, valamint a vastagbélgyulladás.

Mit szeretne mondani?

Csokorba gyűjtöttünk néhány gyakori testi bajt és a hozzá kapcsolható lelki üzenetet, hogy ha érintett vagy valamelyikben, megértsd, mi állhat a háttérben.

• Álmatlanság: legtöbbször idegesség, a kihívásoktól való félelem áll a háttérben, de okozhatja bűntudat is.
• Bőrproblémák: elfojtott haragra, ki nem adott érzelmekre és zárkózottságra utalhatnak.
• Cukorbetegség: akiknél kialakul ez a probléma, előfordulhat, hogy úgy érzik, kevés szeretetet kapnak, vagy ha ebben nincs hiány, valamiért nehezen tudják befogadni azt.
• Daganatos megbetegedés: okozhatja olyan régi sérelem, traumatikus élmény vagy szomorúság, amit éveken keresztül cipelt magával lelki teherként az illető.
• Derékfájás: aki ebben a problémában érintett, valószínűleg többet vállal, mint amennyit elbír, ám a kihívásoknak mindenképp próbál megfelelni.
• Elhízás: egyrészt utalhat arra, hogy az illető úgy érzi, nem kap kellő figyelmet, ezért plusz kilókkal próbálja “nyomatékosítani” a jelenlétét, másrészt viszont okozhatja visszahúzódás, gátlásosság, ilyenkor a maga köré vont felesleggel igyekszik védőfalat építeni.
• Emésztési problémák: az érintettek számára bizonyos dolgokat nehéz – a szó átvitt értelmében véve – megemészteni, illetve az is lehet, hogy inkább “lenyelik” a sérelmeket, hogy kerüljék a konfrontálódást.
• Fejfájás: az illető rendkívül magasra teszi a mércét saját magával szemben, emiatt könnyen túlterheltté válhat. Az olyan problémák is kiválthatják, amik nagy fejtörést okoznak.
• Gyomorpanaszok: mélyen őrzött sérelmek, amiket ideje lenne elengedni, illetve ki nem adott düh, harag is állhat a háttérben.
• Gyulladás: heves indulatok elfojtása, régi, be nem gyógyult lelki sebek jele lehet.
• Hasmenés: a kritika rosszul érinti azt, aki ebben a problémában érintett, illetve okozhatja az is, hogy nem veszi kellően komolyan a körülötte zajló eseményeket, felszínesen éli meg az érzelmeket.
• Köhögés, torokkaparás: a vélemény visszatartása, félelem a kimondott szavak következményétől.
• Magas vérnyomás: az energiakészlet nem megfelelő hasznosítása, óriási belső feszültség, túlzott aggódás okozhatja.
• Májpanaszok: a test méregtelenítő szerve megbetegedhet, ha valaki sokat mérgelődik, és magában tartja a haragját.
• Megfázás: belső vágy a visszavonulásra, menekülés egy olyan élethelyzetből, amiből jobb kimaradni.
• Női betegségek: a nemi szerep és a szexualitás elutasítása is okozhatja.
• Orrdugulás: az érzelmek megfékezése, visszatartása.
• Sérv: egyértelműen túlterheltségre utal, természetesen nem csak fizikai értelemben.
• Szédülés: bizonytalanság, döntésképtelenség, a jövőtől való félelem is okozhatja.
• Térdproblémák: az alázat hiányát jelezhetik.
• Vesebetegség: elsősorban a párkapcsolat zavarára utalhat, de általánosságban véve az emberi kapcsolatok zátonyra futását is jelezheti.

forrás:life.hu

loading...