Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK ELKÉPESZTŐ A pincér nagyon csalódott volt, amiért kevés borravalót kapott, azonban ami másnap...

A pincér nagyon csalódott volt, amiért kevés borravalót kapott, azonban ami másnap történt, attól leesett az álla!

MEGOSZTÁS

Az első benyomást nagyon nehéz megváltoztatni, de ezek a tinédzserek mindent megtettek, hogy ez megtörténjen. Egy 13 éves tinédzserekből álló baráti társaság egy hazajövetelt szeretett volna meg ünnepelni, amire helyszínül egy kellemes éttermet választottak.

Sajnos a fiatalok kevés tapasztalat híján nem díjazták a pincérük egész esti fáradozását a megfelelő borravalóval. A pincér elmondása szerint nincs annál kiábrándítóbb, amikor a kevés vagy szinte semmilyen borravaló után a vendégek széles mosollyal az arcukon köszönetet mondva kilépnek az ajtón. Azonban ahogyan ezek a fiatalok kezelték a helyzetet, az merőben megváltoztatta a róluk kialakított képét.

A pincérek munkája nagyon nehéz, különösen, ha jól is csinálják a dolgokat, de ennek fejében nem azt a szintű megbecsülést és borravalót kapják, amit megérdemelnek. Ez történt azzal a pincérrel is, aki egész este azon fáradozott, hogy egy tini társaság minden vágyát maradéktalanul teljesítse és ezért cserébe csak némi aprópénzt kapott.

Másnap viszont egy olyan levél várta, amire nem számított.

Íme, a tizenévesek által írt levél:

Kedves Pincér Úr,

Nagyjából másfél hete történt, október 7-én, hogy három barátom és én ebben az étteremben vacsoráztunk, megünnepelve a hazatérésünket. Nagyon izgalmas élmény volt számunkra, hogy egyedül voltunk itt és igazán új dolog is egyben. Ön olyan pincérünk volt, akinél jobbat nem is kívánhattunk volna. Kedves volt, segítőkész és nagyvonalú. Egyáltalán nem kezelt kisbabákként minket és még az ételallergiáimat is figyelembe véve segített kiválasztani számomra a megfelelő ételt. Szeretném megköszönni, hogy a ilyen fantasztikussá és szórakoztatóvá varázsolta a “felnőttes” élményünket. Ugyanakkor szeretnék bocsánatot is kérni a társaságom nevében. Mivel mindannyiunk számára új volt az élmény, a 13 éves korunknak megfelelő gondolkodásunk miatt nem tudtuk hogyan is kell helyesen kezelni a számlát. Nagyon segítőkész volt, hogy elosztotta a fizetendő összeget és jól kezelte a nem éppen legkényelmesebb készpénzt, amit adtunk. A számlával semmi gond nem volt, de mi teljesen elfelejtettük (lényegében nem is tudtuk), hogy mennyi borravalót illik adni ilyenkor. Így hát kiürítettük a zsebeinket, és ami pénzünk volt, azt mind itt hagytuk. Nem tudva, hogy ez milyen kevés pénz, nyugodtan elmentünk és hagytuk itt ekkora összeggel a kemény munkája után. Később rájöttünk a hibánkra és SZÖRNYEN éreztük magunkat. Tudtuk, hogy ezt helyre kell hoznunk. Ebben a borítékban megtalálja a helyes borravaló összegét, amiért ennyire nagyszerű munkát végzett. Nagyra értékeljük a segítségét és a türelmét és köszönjük, hogy ilyen nagyszerűvé tette az esténket! 

A négy tinédzser arról az estéről

És íme, az üzenet, amit a pincér a fiataloknak szánt:

Nincs annál kiábrándítóbb, amikor a kevés vagy szinte semmilyen borravaló után a vendégek széles mosollyal az arcukon köszönetet mondva kilépnek az ajtón. Ezek a gyerekek ezt a levelet hagyták itt nekem másnap a pultnál, mellette a borravaló összegét. Már nagyon régóta dolgozok a szakmában, de még soha nem történt velem ilyesmi, sem bárki mással, akit ismerek. Nem tudom, hogy hogyan tudtátok meg vagy hogyan tájékozódtatok a helyes borravaló adásáról, de nagyra értékelem az erőfeszítéseteket és a kedvességeteket. Remélem, hogy a hazatérésetek fantasztikus volt!

tudasfaja.com

loading...