Kezdőlap AKTUÁLIS A légkondicionáló veszélyei

A légkondicionáló veszélyei

Az újabbnál újabb vívmányok elérhetővé válásával mindennapjaink kényelmesebbé, ugyanakkor gyakran direkten nem árulkodó veszélyforrásokkal telítettekké válnak.

Míg nyáron mi sem esik jobban, mint a forró kánikulából egy kellemesen hűvös levegőjű, légkondicionáló berendezéssel ellátott helyiségbe betérni, nem árt néha egészségünkkel is törődni és a kulisszák mögül új szemszögből tekinteni a légkondícionálás előnyeire, hátrányaira egyaránt. Itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba, és megismerkedni a ránk leselkedő veszélyekkel, hiszen a védekezés sokkal könnyebb, ha tudjuk, hogy pontosan mi ellen is kell védekeznünk. De ne tegyünk úgy, mintha előnyös hatásokkal nem rendelkező mumussal állnánk szemben, így nem hagyhatjuk figyelmen kívül a léghűtés számos pozitív hatását sem.

Számos statisztikai elemzés bizonyítja, hogy mióta egyre elterjedtebbek a léghűtő berendezések különböző válfajai, jelentősen csökkent a hőártalmak számlájára írható halálesetek száma. A kellemes hőmérsékletben jobb hatásfokkal lehet szellemi és fizikai munkát végezni. A hirtelen támadó álmossági rohamok ritkábbak, ami pozitívan hat a munkabírásra és a szellemi terhelhetőségre. A légkondícionálók alkalmazásával kiküszöbölhető a meleg levegő koncentrálóképességet gyengítő hatása.

A klímaberendezés működéséről tudni érdemes, hogy alapvetően nem légcserén, hanem hőcserén alapul. Ez a gyakorlatban azzal a következménnyel jár, hogy használata nem helyettesíti az alapos szellőztetést. Hiába használunk légkondícionáló berendezést, ha közben nem szellőztetünk, az állott levegő ugyanazokat a hatásokat okozza, mint a légkondi használatának mellőzésével. Vagyis a légkondícionáló berendezés nem frissíti a levegőt, az oxigéntartalmat nem növeli, a bent rekedt kórokozókat nem távolítja el (kivételt a speciális légszűrő funkcióval ellátott készülékek jelentenek). Egyes típusok pollenszűrő funkcióval is rendelkeznek. Az allergiások számára igazi kincs lehet az ilyen készülék, nem beszélve arról, hogy a klímaberendezés használata szárítja a helyiség levegőjét, amely nem kedvez a penészgombák megtelepedésének, és a poratkák jelenlétének, amelyek további jelentős allergénként szerepelnek.

Ugyanakkor a száraz levegőnek negatív élettani hatásai is vannak. A nyálkahártyák szárítása kellemetlen tüneteket okozhat. A légutak nyálkahártyájának kiszárítása az ajkak és a szájüreg szárazságát eredményezi, és köhögést is kiválthat. A szem szárazsága kipirosodást, égő, viszkető, szúró érzést okoz, gyakran következményes kötőhártyagyulladással.

A nyálkahártyák kiszáradása támadási felületet, úgymond könnyű prédát nyújt a kórokozók inváziójának. Talán a legközismertebb, a légkondícionálókkal kapcsolatba hozható megbetegedés az ún. legionárius kór, amelyről a kiváltó kórokozó a Legionella pneumophilia nevet kapta. A legionárius betegség 1976-ban ütötte fel fejét az Amerikai Egyesült Államokban, egy olyan találkozón, ahol Vietnamban harcolt veteránok vettek részt. A résztvevők közül több mint 200-an betegedtek meg, és igen magas volt a halálozási arány. A későbbi vizsgálatok mutatták ki, hogy az új baktérium a légkondícionáló berendezés működéséhez szükséges vízből került a levegőbe, majd ezen a módon fertőzte meg a katonákat.

A légiós betegség influenzaszerű tünetekkel jár, melyek 2-3 nap lappangási idő után jelennek meg. Ezután a szervezet súlyos megbetegedésére utaló idegrendszeri és vesebetegségekre utaló tünetek jelentkeznek. A legkifejezettebb a tüdő érintettsége, amely súlyos tüdőgyulladás formájában, annak jellemző tüneteivel zajlik: magas láz, hidegrázás, mellkasi fájdalom, köhögés, nehézlégzés. A legionárius kór kezelése antibiotikumokkal lehetséges.

De nem csak ennyire komoly betegségek forrása lehet a légkondícionáló berendezés. A nyári megfázások, torokgyulladások, arcüreg- és fülgyulladások hátterében is legtöbbször a levegő hűtéséről gondoskodó eszközök állnak. De ugyanígy a túlzott használat vezethet visszatérő ízületi fájdalmakhoz is.
Mindez nem azt jelenti, hogy le kellene mondanunk az enyhet adó készülék alkalmazásáról. A titok abban rejlik, hogy ismerni kell az ésszerű használat szabályait. A fertőzések úgy kerülhetők el, ha követjük a gyártók utasítását, és az előírt időszakonként a megfelelő módon, szakemberek segítségével végezzük el a karbantartást. Az ellenőrzés általában fél évente vagy évente javasolt, hogy a készülék nyújtotta előnyöket komplikációk nélkül zavartalanul élvezhessük.

 

forrás:almapatika.com
Nagyon fontos, hogy csak annyira hűtsük le környezetünket, amennyire feltétlenül szükséges, és soha ne tartózkodjunk huzamosabb ideig a készülék által fújt levegő sugarában. A túlzott mértékű és gyakori hőmérsékletingadozás gyengíti az immunrendszert, és fogékonnyá teszi a szervezetet olyan betegségek iránt is, amelyek kórokozói nem feltétlenül a légkondícionáló berendezésből származnak. Tehát a fő elv a mértékletesség és a rendszeres karbantartás, amelyekkel a komplikációk elkerülhetők.

loading...