Kezdőlap EGÉSZSÉG 9 jel, ami bizonyítja, hogy mély depresszióban szenvedsz

9 jel, ami bizonyítja, hogy mély depresszióban szenvedsz

Hirdetés

Időnként mindenkinek szokott rossz hangulata lenni, és érezzük reménytelennek a jövőt. Azonban, ha ez az állapot tartós, és akadályoz a mindennapokban, akkor érdemes felkeresni egy szakembert.

Létezik ún. rejtett depresszió is, amikor az illető felfedezi magán a jeleket, de, csak otthon “engedi meg magának”, hogy depressziós legyen, ha társaságba megy, teljesen normálisan viselkedik.

Hirdetés

Ezek a jelek mindenképp rejtett depresszióra utalnak:

1.Furcsa étkezési és alvási szokások

A rejtett depresszióval küzdő emberek úgy érzik, mintha más irányítaná az életüket, éppen ezért állandó kényszert éreznek arra, hogy irányításuk alá vegyék az életük eseményeit. Ebből kifolyólag alakulnak ki az olyan szokásaik, mint pl. hogy túl keveset alszanak, vagy túl sokat/keveset esznek. Ezekhez a szokásokhoz görcsösen ragaszkodnak.

2.Öngyógyítás

Van néhány olyan szokása, melyet bevet annak érdekében, hogy elnyomja a tüneteket, a rossz hangulatát. A hosszú sétáktól, a nyugtató zene hallgatásáig bármit kipróbál, hogy megoldja a problémáit. Így próbál elmenekülni az érzéseitől, és a gondolataitól.

3.Tehetséges és kreatív

Sok művész, zenész, író és más kreatív foglalkozást folytató személy küzd depresszióval. Más szemszögből látják a világot, sokkal többet foglalkoznak a halál, az elmúlás, és a világ keletkezésének problémájával.

4.Kifogások

A rejtett depresszióval küzdő személy hajlamos arra, hogy olyan kifogásokat találjon ki, amelyek teljesen hihetőnek tűnnek. A depresszió tüneteinek elrejtésére használja ezeket a kifogásokat, így megúszhatja, hogy részt vegyen bizonyos társadalmi tevékenységekben.

5.Alkoholfüggőség

Az alkohol köztudottan oldja a feszültségeket, és éppen ezért a rejtett depresszióval küzdő ember egyik legjobb barátja lehet az ital. Ha már nem bírja a feszültségeket az illető, akkor megiszik egy-két, majd egyre több pohár bort, sört.

6.Nem mutat érdeklődést a hobbija iránt

A depresszióban szenvedő ember gyakran elveszít az érdeklődését az olyan dolgok iránt, ami addig foglalkoztatta őt. Előfordul, hogy már nem rajong semmiért, az addigi hobbija sem érdekli őt.

7.Tettetett boldogság

Aki rejtett depresszióval küzd, tudja, hogyan leplezze a tüneteit, és ennek érdekében képes magára erőltetni egy nagyon boldog állapotot.

8.Nem akar másokat megbántani!

Nem önti ki a szívét másoknak, inkább végighallgatja mindenki problémáját, de nem beszél a sajátjáról. Úgy tesz, mintha nagyon jól lenne, közben legbelül szenved.

9.Félelem az elhagyástól, kiközösítéstől

A depresszióba szenvedő ember retteg attól, hogy nem fogadják el, nem szeretik, és kiközösítik. Ez elsősorban azért van így, mert ő nem képes elfogadni magát teljes mértékben.

tudasfaja.com

Hirdetés