Kezdőlap EGÉSZSÉG Egy híres gyerekorvos szerint a szülők 60-70%-a bolond!

Egy híres gyerekorvos szerint a szülők 60-70%-a bolond!

Hirdetés

Peteris Klava-t hazájában a híres amerikai sorozatból ismert Dr. House-ként is szokták emlegetni, hiszen ugyanolyan őszinte, szókimondó ember. Nem tűri az emberi ostobaságot, és a gyerek-pácienseit értelmesebbnek tartja, mint sok felnőttet.

A gyerekorvos dr. Klava egy interjúban azt is elmondta, hogy szerinte a szülők 60-70 százaléka debilis.

Hirdetés

Íme, most pár részlet az interjúból!

Miért döntött úgy, hogy gyerekorvos lesz?

Szerintem így kellett lennie, hiszen már a tanáraim is mondták, hogy van érzékem a gyerekekhez, így az ő gyógyításukkal kellene foglalkoznom.

Mi a legnagyobb probléma a gyerekek egészségére nézve?

Lettországban több gyerek hal meg közlekedési balesetben, mint bárhol Európában. Sok szülő nem törődik azzal, ha gyereke védősisak nélkül halad a kerékpárján, nem használnak gyerekülést, a nagyobbakat sem kötik be a biztonsági övvel, de gyakran hagyják felügyelet nélkül a kicsiket, ezért van annyi mérgezést, égési sérülést szenvedő gyerek.

A szülők ezért felelősek?

Igen. Én úgy gondolom, hogy Lettországban, de a világ többi részén is a szülők 60-70 százaléka debilis. Egyik nap egy olyan kislányt hoztak be a kórházba, aki ivott a lefolyótisztítóból, mert azt hitte, hogy üdítő, mivel a maró folyadék egy üdítős palackban volt tárolva.

Sok szülő ilyenkor azt mondja, hogy sokat dolgoznak, fáradtak, ezért nem tudnak mindig odafigyelni a gyerekre.

Igen, ez egy kényelmes válasz, de a kifogásokkal nem oldunk meg semmit. Az az anyuka, akinek kislánya megitta a fertőtlenítőszert, annyit mondott, hogy a gyerek bement a fürdőbe, előszedte a tisztítószert és megitta. Olyan érzésem volt, mintha a nő a gyereket hibáztatná, hogy megitta a szert.

Milyen tanácsokat adnak ezeknek a szülőknek?

Elsősorban azt, hogy használják a fejüket. Rejtsék el a gyerekek elől a maró hatású vegyszereket, a gyógyszereket, hívják fel a gyerekek figyelmét a közlekedési veszélyekre, vegyenek védősisakot nekik, kössék be biztonsági övvel őket.

Mit gondol, milyen mértékű a társadalmi felelősségvállalás?

Nem vagyok optimista ezen a téren. Úgy látom, hogy egyes emberek jobban vigyáznak a kutyájukra, macskájukra, mint a saját gyerekükre. Az állatokat időben etetik, mégpedig jó minőségű táppal, rendszeresen megfürdetik, babusgatják, noha több millió gyereknek nincs ebben része. A Harvard, Yale és Princeton egyetemeken pedig azt tanítják, hogy miként lehet mások kárán meggazdagodni…

És ez mihez vezet majd?

Egyre több infantilis felnőtthöz, mert a mostani gyerekekre a szülők érzelmileg kevés figyelmet fordítanak, hiszen a céljuk az, hogy karriert építsenek, sok pénzt keressenek és szórakozzanak.

Számít az, ha diplomások a szülők? Jobbak a gyereknevelésben?

Nem féltétlenül. Az, hogy két egyetemi diplomád van, és kiolvastál 10 könyvet a gyereknevelésről, de közben nem tudod biztosítani az érzelmi biztonságot a kicsinek, akkor nem sokat ér a tudás. Francia pszichológusok szerint az a gyerek, akinek naponta 32-szer megsimogatják a fejét, boldogabb felnőtt lesz. Ez a lényeg.

Mit jelent önnek a gyerekek iránti szeretet?

A szeretet elsősorban nekem tiszteletet, a gyerekek felelős oktatását jelenti. Emellett persze az együttérzést, a türelmet és az odaadást is.

Forrás

Hirdetés