Kezdőlap ÉRDEKESSÉGEK ELKÉPESZTŐ Te is ásványvizet iszol? Akkor erről mindenképp tudnod kell!

Te is ásványvizet iszol? Akkor erről mindenképp tudnod kell!

Hirdetés

Akik azt gondolják, hogy egészségük megőrzéséért sokat tesznek azzal, hogy kizárólag palackozott vizet isznak, azok nem számolnak azzal a veszéllyel, hogy hosszútávon komoly magnéziumhiány alakulhat ki szervezetükben, amelynek súlyos következményei is lehetnek.

A puffadás, folyamatos fáradtságérzet, alvászavarok, izom és keringési fájdalmak, émelygés, végtagremegés a tünetei a krónikus magnéziumhiánynak.

Hirdetés

Viszont ezen tünetegyüttesek még sok más betegségre is utalhatnak, ezért az orvosok csak nehezen, több vizsgálat után jöhetnek rá arra, hogy e mögött a kevés magnézium bevitele állhat.

Nehéz megállapítani, hiszen például a vérben csak a magnéziummennyiség 1 százaléka található meg, ezért véranalízissel szinte lehetetlen kimutatni a hiányt, a nyomelem jelentős része az izmokban és a csontokban található meg.

A magnézium egy elengedhetetlen nyomelem, amelyre nagy szüksége van a szervezetnek, többek között szabályozza a szívritmust, fontos szerepet játszik a csontok egészségének megőrzésében, valamint a vérnyomás mérséklésében is.

A nőknek napi 320 mg magnézium bevitele ajánlott, a férfiak esetében pedig 420 mg. Ez nem egy nagy mennyiség, könnyen hozzájuthatunk, ha változatosan táplálkozunk, sok zöldséget, gyümölcsöt fogyasztunk, gazdag magnéziumforrás a dió és a mogyoró, de a húsokban, gabonafélékben is megtalálható. Ha fennáll a magnéziumhiány, akkor kezdetben idegesség, türelmetlenség, émelygés, hányás, a láb ideges mozgatás, súlyosabb esetekben izomgörcsök is kialakulhatnak.

A szakemberek azt javasolják, hogy inkább igyunk vezetékes vizet, a palackozott helyett, mert ebben több a magnézium.

Forrás:filantropikum.com

Hirdetés