Kezdőlap AKTUÁLIS Akár 24 ezer forintos családi pótlék is járhat egy gyermek után. Erről...

Akár 24 ezer forintos családi pótlék is járhat egy gyermek után. Erről neked is tudnod kell!

Hirdetés

A kormány az év elején nyilatkozott arról, hogy átfogó családtámogatási reformra készülnek, jelentősen módosulni fognak a családtámogatások, de akkor túl sok konkrétumot még nem árultak el.

Budapest, 2017. március 16., csütörtök (OS) – Duplázzuk meg a családi pótlékot! – A kormány 3 napja késik a családtámogatási törvények módosítására tett javaslatával. A Párbeszéd szerint a megoldás: a 9 éve befagyasztott családi pótlékot kell duplájára emelni, követve a lengyel mintát, és megvalósítva az Alapjövedelem-programunk gyerekekre vonatkozó részét.

Hirdetés

Minden harmadik magyar gyerek súlyos nélkülözésben él, a 7 éven aluliaknál ötből ketten szegények. 620 ezren egészségtelen lakásban laknak, 200 ezren villany, 150 ezren vécé nélkül élnek; 130 ezren alkalmanként, 50 ezren rendszeresen éheznek. A családi pótlék 2008 óta az értékének negyedét elvesztette. Az unióban csak a balkáni országokban rosszabb a helyzet, a visegrádi országok e téren is elhúztak mellettünk.

A kormány március 13-ra tervezte benyújtani a családtámogatási törvények átalakítását; van rá remény, hogy a lengyel “500 plus” programot vegyék át. Az ottani jobboldali kormányzat már felismerte: a gyermekvállalás ösztönzése azzal kezdődik, hogy a megszületett gyerekek ne szegénységben nőjenek fel.

A Párbeszéd tudja: csak akkor indulhat eséséllyel egy gyermek az életben, ha kiskorában nem kell nélkülöznie az alapvető javakat – és hozzáfér a minőségi oktatáshoz, fejlesztéshez, egészségügyi és szociális ellátáshoz.

Forintra váltva 24-34 ezret jelentene, a súlyosan sérült gyermekek gondozását legalább a minimálbérrel kell elismerni.

Hogy miből? A Puskás stadionra 300 milliárdot költünk – annyiból ez is kijönne.

Tordai Bence
szóvivő

Sokan sokfelé kezdtek el tapogatózni, sokan a családi adókedvezmények emelésében látják a nagy lehetőséget, míg mások mindenáron a családi pótlék megemelése mellett érvelnek, de az is felmerült, hogy az anyasági támogatás összege fog nőni!Ez sem légből kapott dolog, ugyanis pár évvel ezelőtt felmerül a gondolat, hogy többszörösére emelnék az anyasági támogatás összegét, ami egyszeri 220 ezer forint körüli összeget sejtetett akkor.Ebből akkor nem lett semmi, maradt 64 ezer forint körül az anyasági támogatás összege.

A kormány márciusban ígéret még az új családtámogatási rendszerről szóló tervezetet így már garantáltan nem kell sokat várni a biztos számokig, adatokig! Felmerült már több ízben is, hogy esetlegesen a kormány a lengyel családtámogatási rendszert követve 35 ezer forint körüli összegre emeli fel a családi pótlékot gyermekenként.AZ egyik pá*t már meg is ragadta a fonal egyik végét és szinte követelésként nyújtották benne a családi pótlék emeléséről szóló javaslatukat, mely szerint duplájára emelnék a családoknak járó családi pótlékot, ami 1 gyermek esetében 24.400 forintot jelentene a jelenlegi 12.200 forint helyett. 2 gyermekre jelenleg gyermekenként 13.300 forint jár, ami 26.600 forintot jelentene gyermekenként az általuk javasolt módosítások szerint.Azon gyermekek szüleinek pedig, akik tartósan beteg, súlyosan beteg gyermeket nevelnek, ápolnak, gondoznak megadnák a minimálbért.

Nos a p*rt csak a remek ötletet adta, fedezetet már nem tudott mellétenni…
Az elgondolás talán mag nem is lenne, olyan rossz, de nézzünk egy kicsit a számok mögé….

3 vagy többgyermekes család esetén a családi pótlék összege jelenleg 16 ezer forint…vagyis a 3 gyermek után 48 ezer forint…

Nos 5 gyermek esetében a jelenlegi családi pótlék összege 80 ezer forint, ami az új rendszerrel 160 ezer forintra emelkedne! CSAK A CSALÁDI PÓTLÉK! Nem számoltunk az egyéb ellátássokkal, juttatásokkal, amelyek mind megilletik a nagycsaládosokat! És ki fogja ezt kifizetni? Hát a dolgozó magyar ember!

Nos hamarosan kész a kormány programja a módosított családtámogatási rendszerről, várjuk ki, hogy mivel rukkolnak elő! Családi adókedvezmény? Családi pótlék? Anyasági támogatás? Új támogatás bevezetése? Bármi jöhet!

Forrás

Hirdetés